Ökölvívás: a MÖSZ elnöke bízik benne, lesz magyar Tokióban

Vágólapra másolva!
2020.01.10. 11:24
Bajkai István, a Magyar Ökölvívó-szövetség (MÖSZ) elnöke a nem túl jó esélyek ellenére bízik benne, hogy lesz magyar bokszoló a tokiói olimpián.

A MÖSZ-t szeptember vége óta vezető Bajkai az M4 Sport Sporthíradó műsorában pénteken elismerte, hogy nem a legjobb korszakát éli a magyar boksz és a szövetség, ezért az utóbbi időben mindenki óvatosan fogalmazott a kvalifikációs reményeket illetően.

„Az esélyeink sajnos nem túl jók, ennek ellenére bízunk abban, hogy lesz kvalifikációt sikeresen teljesítő versenyzőnk" – mondta az elnök, hozzátéve, hogy nagyon nehéz út vezet a játékokig.

Mindössze két versenyen lehet kvótához jutni, előbb márciusban, Londonban tartanak európai kvótaszerző viadalt, majd májusban, Párizsban világkvalifikációs versenyt.

Bajkai István jelezte, mind a két versenyen a maximális létszámmal szeretne részt venni Magyarország, azaz a nyolc férfi és öt női kategóriában. A két viadal közül a londoni ígérkezik a nehezebbnek, mivel a legerősebb európai versenyzők mind szorítóba lépnek majd, míg Párizsban a már kvótások nem lesznek a mezőnyben egyik kontinensről sem.

Eddigi munkájáról és tapasztalatairól a sportvezető elmondta, hogy elsőként a pénzügyeket kellett áttekinteni és korrekciókat kellett végrehajtani, annak érdekében, hogy például az edzőtáborokat meg lehessen szervezni, a pénzügyi források rendelkezésre álljanak. E mellett a szervezeti kultúra és a hatékony munkavégzés feltételeire kellett koncentrálnia.

„Még nagyon a feladataim elején vagyok, de azt gondolom, hogy erős lépésekkel igyekszünk egy huszonegyedik századi szervezetet felépíteni” – jelentette ki a MÖSZ első embere, aki a feladatok közé sorolta az utánpótlás bővítését, mert nem elégedett azzal, amennyi fiatal bekerül a bokszba. Szintén fontos célként jelölte meg, hogy újra népszerűvé tegyék az ökölvívást Magyarországon.

Bajkai István abban is bízik, hogy a nemzetközi szövetség visszanyeri majd korábbi helyét és megoldódnak a problémái, ám azt is megjegyezte, hogy a magyar ökölvívók eredményességét nem befolyásolja, hogy az AIBA-t a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kizárta a tokiói olimpiáról és még előtte felfüggesztette tagságát a NOB-ban.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20
Ezek is érdekelhetik