Asztalitenisz: a kínaiak helyett ezúttal a japánok jönnek Budapestre

MTI MTIMTI MTI
2020.01.21. 15:45
A férfiaknál 191, a nőknél pedig 135 játékos nevezett a BOK Csarnokban február 18. és 23. között sorra kerülő asztalitenisz World Tour-versenyre.

A magyar szövetség honlapján olvasható információ szerint a kínai válogatott ezúttal nem vesz részt a viadalon, jönnek viszont a japánok, akik eddig rendre távolmaradtak az általában januári budapesti WT-tornától, mivel az országos bajnokságuk azzal egy időben zajlott. A szigetországiak ráadásul a legerősebb csapatukkal neveztek, a lista február 16-án válik véglegessé.

A házigazda magyarokat kilenc női és 12 férfi játékos képviseli a versenyen, amely kétnapos selejtezővel kezdődik, a főtáblás küzdelmek pedig négy napon át zajlanak. Öt versenyszámban – férfi és női egyes, férfi és női páros, vegyes páros – osztanak érmeket, az összdíjazás 125 ezer dollár lesz.

A MAGYAR INDULÓK
Férfiak:
Lakatos Tamás, Ecseki Nándor, Majoros Bence, Szudi Ádám, András Csaba, Both Olivér, Lu Kaiyang, Kishegyi Ákos, Molnár Dávid, Nagy Norbert, Juhász Patrik, Kramarics Gergő
Nők: Pergel Szandra, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz, Bálint Bernadett, Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Imre Leila, Harasztovich Fanni, Horváth Lilla

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
57 perce

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
7 órája

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
8 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
23 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27

Pécs rendezi az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

Egyéb egyéni
2026.04.21. 14:58
Ezek is érdekelhetik