E-sport: átadták az MTK e-sport Arénát az Új Hidegkuti Nándor Stadionban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.27. 12:16
null
Átadták az MTK e-sport Arénát (Fotó: MTI)
Deutsch Tamás MTK-elnök, fideszes európai parlamenti képviselő szerint a magyar e-sport és az MTK Budapest életében is mérföldkő, hogy pénteken az Új Hidegkuti Nándor Stadionban átadták a klub e-sport arénáját.

 

A kék-fehér klub elnöke a pénteki sajtótájékoztatón az eseményt ünnepi alkalomnak, a 2.1 millió euróból kialakított létesítményt pedig gyönyörűnek nevezte. Hozzátette: fizikailag itt talál majd otthonra az MTK e-sport szakosztálya, de ezen kívül különféle konferenciáknak és egyéb rendezvényeknek is otthon adhat a létesítmény, melyet szerinte nyereségesen fognak tudni üzemeltetni. Tájékoztatása szerint már a jövő héten is egy komoly hazai versenyre kerül sor benne, de a közép-kelet-európai régió rangosabb tornái is megrendezhetők a vadonatúj arénában.

Szegő Péter, a fővárosi egyesület esport szakosztályának vezetője arról beszélt, hogy a 750-800 négyzetméteres létesítmény 201 fős lelátóval rendelkezik, Európában is párját ritkítja, Berlinben és Kölnben működik hasonló.

„A játéktér a legideálisabb, szétbontható, mobil elemekből áll, így akár konferenciát, vagy koncertet is lehet tartani benne, a LED-panelek pedig tökéletes vizuális élményt nyújtanak a szurkolóknak” – közölte Szegő Péter, majd azzal folytatta, hogy további két versenyterem és egy pihenőszoba áll még a versenyzők rendelkezésére.

Előbbiek a FIFA és az autószimulátoros Gran Turismo videojátékokat játszók offline edzéseinek vagy stratégiai megbeszéléseinek lehetnek a helyszínei, de a sok nézőt vonzó más videojátékok is játszhatók benne.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik