Csupasport: jön Nagy László első félmaratoni futása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.09.03. 19:45
Címkék
Nagy László, a korábbi kiváló kézilabdázó a 34. Wizz Air Budapest Félmaratonon áll rajthoz, és reméli, sikerül megdöntenie 18 kilométeres egyéni rekordját.

Nagy László, az elmúlt harminc év legeredményesebb magyar kézilabdázója nem véletlenül kapta a 19-es rajtszámot a 34. Wizz Air Budapest Félmaraton előtt, a mezén ugyanis ez a szám kísérte végig szinte egész pályafutását.

„A maratonival már régóta kacérkodtam. Bár fiatalabb koromban nem nagyon szerettem futni, pályafutásom vége felé azt éreztem, hogy jobban kell magamra figyelni, hogy a teljesítményem továbbra is topszintű maradjon” – magyarázta a csupasport.hu-nak Nagy László, aki úgy érzi, a maratoni táv még túl sok energiát venne igénybe, de a 21 kilométerre való felkészülést bele tudja illeszteni a mindennapjaiba.

A Csupasporton ezen kívül olvashatnak egy kedvcsinálót a paksi Atomfutásról és megismerkedhetnek a 17 éves magyar kajakossal, az ifjúsági világbajnok Szellák Szabinával, aki anyagilag is támogatta ritka rákbetegségben szenvedő sporttársát, Tóth Róbertet, akit Amerikában kezelnek.

Legfrissebb hírek

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
13 órája

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
Tegnap, 6:00

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
2026.07.02. 18:11

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30