Birkózó-vb: kicentizett győzelem után Veréb-vereség és vigaszág

KOHÁN GERGELY (Nur-Szultan)KOHÁN GERGELY (Nur-Szultan)
Vágólapra másolva!
2019.09.21. 13:23
null
Veréb István győzelemmel kezdett (Fotó: Földi Imre/archív)
Veréb István, a Haladás Eb- és vb-bronzérmes birkózója öt másodperccel a vége előtt végrehajtott akcióval fordította meg ukrán riválisa elleni nyitó meccsét a kazahsztáni világbajnokságon, és jutott ezzel a 86 kilogrammosok nyolcaddöntőjébe. Ott kikapott a nála sokkal esélyesebb iráni ellenfelétől, s mivel Hasszan Jazdani a döntőig menetelt, Veréb a vigaszágon folytatja.

Izgalmassá tette nyitó mérkőzését Veréb István, de a lényeg, hogy az utolsó pillanatokban csak behúzta.

A szombathelyi szabadfogású jól sorsolt, nem kellett selejteznie, a 32 között kezdett az ukrán Domanyickijjel. Utóbbi az első menetet elvitte 3:0-ra, miután előbb egy szőnyeg széli helyzetből csinált két pontot (a magyar bele akart fogni, de már nem tudott), majd Veréb indítását megkontrázva kivitte ellenfelét egy pontért.

A második menetben azonban már Verébnek jött ki jobban a lépés. Az ukrán első figyelmeztetése alatt kiléptette őt a szőnyegről (éppen csak, de valóban kilépett), majd drámai végjátékban, a sokadik összekapaszkodás után végül egy hét másodperccel a vége előtt elindított, és 4.4-gyel a lefújást megelőző pillanatokban befejezett szép kétpontossal egyenlített 3:3-ra.

Utolsó akcióval ekkor már ő állt jobban – az ukránok még minden mindegy alapon bepróbálkoztak egy challenge-dzsel a semmire, el is veszítették, így 4:3-ra nyert Veréb.

FRISSÍTÉS (10.38): A nyolcaddöntős vereség sajnos papíformának mondható: Veréb István második meccsén nem bírt a kategória talán legjobbjával, az olimpiai és világbajnok Jazdanival.

Az iráni levitellel és pörgetésekkel 6:0-ra elhúzott, ekkor még „Jimmy” csinált egy szép mögé kerülést kettőért, de utána kvázi „átesett” ellenfelén, így ebből Jazdani is mögé tudott menni. Ráadásul az iráni 9:2-nél be is tusolta, miután a magyar az ellenfél brutális szorításában „lekopogta” a szituációt, így Veréb a vigaszágban bizakodhat – arra viszont jó esélye van, igaz, ezen az ágon ugyancsak borzalmasan nehéznek néz ki.

„Annyira befeszítette a lábamat, hogy már éreztem, megroppant a térdem, egyszerűen nem volt más választásom, mint belefeküdni a tusba, hogy ne legyen nagyobb sérülés...” – mondta a meccs után Veréb, reménykedve, hogy az iráni bejut a döntőbe, és ezzel magával viszi őt a vigaszágra.

FRISSÍTÉS (13.20): Ahogy az várható volt, az irániak olimpiai és világbajnok klasszisa, Hasszan Jazdani ellenállás nélkül gyalogolt be a 86 kg-osok fináléjába, így Veréb István a vigaszágra került. Ott azonban két mérkőzést kellene nyernie a kvótát érő bronzmeccshez: először a Puerto Ricó-i Espinal vár rá, és ha rajta sikerült túljutnia, az orosz Najfonov következne (a vigaszágon a bronzmérkőzésig jutó versenyző a San Marinó-i színekben versenyző Amine-nal küzd majd az éremért).

A világbajnokság zárónapján már csak a vigaszágakra és a helyosztókra kerül a sor, az itteni idő szerint délutáni program értelemszerűen előbbivel rajtol majd, magyar idő szerint 11.30-kor.

 

Legfrissebb hírek

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57
Ezek is érdekelhetik