Tokió 2020: a MOB 13 magyar érmet jósol

MTI MTIMTI MTI
2019.07.24. 20:21
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 13 magyar érmet és még 24 pontszerző helyezést prognosztizál a jövő nyári, tokiói olimpián.

A MOB honlapján szerdán közzétett szakmai anyagból kiderül, hogy egy évvel az ötkarikás játékok megnyitója előtt 144-179-re becsüli a résztvevő magyar sportolók számát. Három éve Rio de Janeiróban 160 magyar versenyző állt rajthoz.

Egy év múlva rajt – így állunk, így készül az M4 Sport

Indoklásukban felhívják a figyelmet, hogy egyelőre rengeteg a kérdőjel a csapat összetételében. A legtöbb sportágban már zajlanak a kvalifikációs versenyek, vannak már kijutott versenyzők, és egyes sportágakban az is eldőlt, hogy nem lesz magyar induló a japán fővárosban.

„A MOB fontosnak tartja, hogy a rendelkezésre álló tényekből kiindulva reális kép szülessen a kilátásokról” – áll a beszámolóban, amelynek összeállításánál figyelembe vették a kvalifikációs szabályokat, az eddigi kvalifikációs versenyek eredményeit, az aktuális olimpiai és világranglistákat, valamint a sportolók korábbi eredményeit. Áttekintették a szövetségek szakmai, felkészülési programjait és sportági konzultációkat is folytattak.

Az olimpiai bizottság az összes bizonytalansági tényezőt figyelembe véve 13 érmet és még 24 pontszerző helyezést prognosztizál. Az előrejelzés szerint kajak-kenuban, valamint úszásban négy-négy, atlétikában, cselgáncsban, vívásban, vízilabdában és sportlövészetben pedig egy-egy magyar érem várható.

A magyar küldöttség az 1932-es, Los Angeles-i olimpiától kezdve csak 2008-ban Pekingben (10) szerzett 13 éremnél kevesebbet. A Gracenote sportelemző szekciójának kedden közzétett elemzése szerint ha idén nyáron rendeznék az olimpiát, 27 magyar dobogós helyezés születne.

Az olimpia magyarországi jegyértékesítése hétfőn kezdődik.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53