NOB: 64 ország képviselői vettek részt a budapesti szemináriumon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.06. 14:27
Hatvannégy ország olimpiai bizottságának képviselői vettek részt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) háromnapos, csütörtökön zárult budapesti marketingszemináriumán.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja szerint a 2015-ben indult szemináriumsorozat célja az olimpiai marketinggel kapcsolatos tudás és információk átadása, a különböző nemzetközi és nemzeti gyakorlatok, esettanulmányok bemutatása és az ezekkel kapcsolatos eszmecserék a nemzeti olimpiai bizottságok között.

A budapesti eseményen a többi között bemutatták a jövő évi tokiói olimpiát népszerűsítő szlovéniai fesztivált, emlékeztetve: a csehektől eredő ötletet a NOB is magáévá tette, s már a tavalyi pjongcsangi téli játékok előtt is voltak hasonló rendezvények. Ezek lényege, hogy az emberekhez közelebb hozzák az olimpizmust, s megismertessék velük a sportágakat.

Szó esett a NOB támogatói és partnerei révén bevezetett újításokról és a társadalmi, valamint környezettel kapcsolatos felelősségvállalásról is.

Elhangzott: a tervek szerint a tokiói olimpia eseményeinek élő közvetítéseit elérhetővé teszi az Olympic Channel a nemzeti olimpiai bizottságok számára, így várhatóan a MOB weblapján és Facebook-oldalán is lehet majd látni a versenyeket.

A vendégek között volt Susanne Daisley Lyons, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) elnöke is, aki elmondta, hogy az idén 125 éves USOC fókuszában a 2028-as Los Angeles-i olimpia előkészítése áll, emellett lényeges feladatként nevezte meg a sportolók jogait és kötelezettségeit illető, szerinte „részleteiben még tisztázandó” kérdéskört.

Idén ez volt a NOB első szemináriuma, szeptember elején Rómában, majd a hónap végén Párizsban kerül sor hasonló találkozókra.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik