Csupasport: Héjja Bálint lesíelne a Lenin-csúcsról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.27. 17:01
A síalpinista június 29-én indul Kirgizisztánba, és a Csupasportnak elmondta, tervei szerint 7134 méterről indulva – első magyarként – siklana le úgy háromezer métert. A mászásban segítségére lesz Lengyel Ferenc.

Héjja Bálint síalpinistának, a Magyar Hegymászóoktatók Egyesülete (MAHOE) elnökének és oktatójának terve, hogy felmászik a 7134 méter magas Lenin-csúcsra, majd lesíel! Az expedícióra elkíséri Lengyel Ferenc, aki tavaly feljutott a hegy tetejére, idén pedig felkészülésnek tekinti a túrát, az őszi mászószezonban ugyanis a Sisapangma 8027 méter magasan lévő főcsúcsán szeretne állni – első magyarként.

„Ha megtehetem, hogy felmásszak a csúcsra, ám veszélyes lenne lesíelni, a mászást akkor sem hagynám ki. Persze a teljes siker a kettő kombinációja lenne, de majd a helyszínen minden kiderül – mondta a Csupasportnak Héjja Bálint. – Nagy pihenést nem tervezek, az alaptáborból indítanám a csúcstámadást, majd a Lenin-csúcsról két óra alatt lesíelnék a hóhatárig, vagyis úgy négyezer-száz méterig.”

Az oldalon emellett olvashattok egy „kisokost” is a szombati Balaton-átúszásról, amit mindenképpen érdemes átböngészni, ha indulni szeretnétek.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
22 perce

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23