Csupasport: harcosok keletről, akik megmászták a Halat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.06. 18:05
Egy csehszlovák sziklamászó páros 1981-ben megmászta a híres Hal-utat az olaszországi Dolomitokban, amelyet akkoriban az egyik legnehezebb feladatnak tartottak. A duó egyik tagjával Budapesten beszélgettünk.

Világszerte ismertté tette a csehszlovák sziklamászást az 1981. augusztus 2. és 4. között eltelt három nap, miután megmutatta magát annak kemény magja. Igor Koller és Indrich Sustr ugyanis elsőként mászta meg az észak-olaszországi Marmolada déli falát azon a kilencszáz méteres sziklaúton, amelynek a „Weg durch den Fisch”, azaz „Út a Halon át”, nevet adták. Ma már egyszerűen csak Halnak nevezik.

A két mászó közül a 29 éves Koller volt a tapasztaltabb, aki már 1973 óta járt a csehszlovák válogatottal rendszeresen Olaszországba a Marmoladára, ahol kinézte magának ezt a sziklafalat, és benne azt a háromszáz méteres szakaszt, amelyen egyáltalán nem volt semmilyen jelölt út.

További részletek a csaknem negyven évvel ezelőtti expedícióról a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25

Dibusz: Tudtuk, hogy meg kell nyernünk a kupát; Szilágyi Áron: Ne kongassuk a vészharangot!

E-újság
2026.05.10. 23:45

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A cél, hogy régi fényében ragyogjon az Aranycipő; Gruber Zsombor: Nincs mese, meg kell nyernünk a kupát!

E-újság
2026.05.07. 23:40
Ezek is érdekelhetik