Csupasport: peches sérülés, rossz lap jött a 19-re

2019.05.31. 19:53
Három megye sikerült, a negyedik szakaszon viszont tönkrement a lába Schmidt Norbertnek, akinek így ezúttal nem jöhetett össze a 19-19-19 Ironman-kihívás. Mint a Csupasportnak elmondta, így is remek napokon van túl.

Schmidt Norbert az idei évre is egy különleges kihívásra készült, melynek a 19-19-19 projekt nevet adta: 19 nap alatt 19 megyeszékhelyen 19 ironman teljesítése volt a cél. Ez összesen 72.2 km úszást, 3420 km kerékpározást és 801.8 km futást jelent. A projekt május 23-án indult Békéscsabán, majd egy súlyos sérülés miatt idő előtt, a negyedik napon Miskolcon véget ért.

„A feladás szó a jegyzeteim legvégén és nagyon apró betűvel van írva. Eddigi pályafutásom során csupán egyetlen alkalommal nem értem célba, szintén Achilles-sérülés miatt. Akkor a végletekig húztam, meg is lett az eredménye. Most nem szerettem volna idáig eljutni” – mondta a Csupasportnak.

A teljes interjút elolvashatjátok az oldalunkon, ahol ezen kívül szokás szerint összegyűjtöttük, hogy az elkövetkező egy hónapban milyen sportprogramok várják azokat, akik szervezett mozgásra vágynak.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25

Dibusz: Tudtuk, hogy meg kell nyernünk a kupát; Szilágyi Áron: Ne kongassuk a vészharangot!

E-újság
2026.05.10. 23:45

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A cél, hogy régi fényében ragyogjon az Aranycipő; Gruber Zsombor: Nincs mese, meg kell nyernünk a kupát!

E-újság
2026.05.07. 23:40
Ezek is érdekelhetik