Ajánló: Epres Attila az első félmaratonijára készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.12. 17:43
A Jászai Mari-díjas színművész versenykörülmények között még sosem futott 21 kilométert, a 34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás lehet az első – méghozzá súlyos daganatos betegségét követően.

„A sport kiskorom óta jelen volt az életemben, általános iskolában szertornáztam, kézilabdakapus voltam és atletizáltam, sőt a tornát továbbvittem a középiskolában is – válaszolta Epres Attila, az Örkény István Színház Jászai Mari-díjas színművésze. – Tizenévesen Borkai Zsolt ellen is versenyeztem, persze esélytelenül, a sportág üstökösével nehéz lett volna felvenni a versenyt. Mindenesetre a megyei döntőkig eljutottam, közben egyre nagyobb hangsúlyt kapott az életemben az atlétika. (...) Három éve nyaki műtéten estem át, azóta gyógyulóban lévő daganatos beteg vagyok. Nem kellene, hogy a rákbetegség tabutéma legyen, ugyanúgy közszájon forgó témaként kellene kezelni, mint ahogyan az emberek szívesen beszélnek, mondjuk, a vérnyomásproblémájukról. Ez a betegség is gyakran előforduló, megoldandó gond napjainkban, amellyel nem szabad bezárkózni és elvonulni.” „A sport kiskorom óta jelen volt az életemben, általános iskolában szertornáztam, kézilabdakapus voltam és atletizáltam, sőt a tornát továbbvittem a középiskolában is – válaszolta Epres Attila, az Örkény István Színház Jászai Mari-díjas színművésze. – Tizenévesen Borkai Zsolt ellen is versenyeztem, persze esélytelenül, a sportág üstökösével nehéz lett volna felvenni a versenyt. Mindenesetre a megyei döntőkig eljutottam, közben egyre nagyobb hangsúlyt kapott az életemben az atlétika. (...) Három éve nyaki műtéten estem át, azóta gyógyulóban lévő daganatos beteg vagyok. Nem kellene, hogy a rákbetegség tabutéma legyen, ugyanúgy közszájon forgó témaként kellene kezelni, mint ahogyan az emberek szívesen beszélnek, mondjuk, a vérnyomásproblémájukról. Ez a betegség is gyakran előforduló, megoldandó gond napjainkban, amellyel nem szabad bezárkózni és elvonulni.”

Az interjú további részleteiről és a Vivicittá előkészületeiről a csupasport.hu weboldalon olvashatnak többet.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25

Dibusz: Tudtuk, hogy meg kell nyernünk a kupát; Szilágyi Áron: Ne kongassuk a vészharangot!

E-újság
2026.05.10. 23:45

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A cél, hogy régi fényében ragyogjon az Aranycipő; Gruber Zsombor: Nincs mese, meg kell nyernünk a kupát!

E-újság
2026.05.07. 23:40
Ezek is érdekelhetik