Tokió 2020: a földrengés sújtotta övezetekbe is elviszik a lángot

MTI MTIMTI MTI
2019.03.13. 11:39
Japán földrengés sújtotta területein állítják ki jövő márciusban az olimpiai lángot közvetlenül a hivatalos, 121 napos váltófutás kezdete előtt.

Az insidethegames.biz oldal híre szerint a szervezők, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a helyi újjáépítési ügynökség és a tartományok vezetőinek megállapodása alapján a láng két-két napig lesz majd látható a 2011-es katasztrófában leginkább érintett három prefektúrában: március 20-án Mijagiba érkezik meg Görögországból, majd Ivatéba, onnan pedig Fukusimába viszik.

A hagyományos lángváltó május 26-án rajtol a fukusimai nemzeti edzőközpontból, s az ország mind a 47 prefektúráját bejárva érkezik meg a július 24-i megnyitóra a tokiói Olimpiai Stadionba.

A japán partok mentén 2011. március 11-én a 9-es erősségű földrengést követő szökőár elárasztotta a fukusimai atomerőművet, tönkretette a hűtőrendszerét és a hat reaktor közül háromban megindult a fűtőanyag fúziója. Több tízezer lakosnak kellett elhagynia az otthonát a sugárzásveszély miatt. A cunamiban több mint 18 ezer ember halt meg vagy tűnt el, az 1986-os csernobili katasztrófa óta a legsúlyosabb atomerőmű-baleset áldozatainak hivatalos számát azóta sem tették közzé.

Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
2026.02.06. 09:23

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
2026.02.05. 18:11

Milánó 2026: megérkezett a láng Cortinába

Téli sportok
2026.01.26. 19:24

Milánó 2026: az imolai F1-es pályán is járt az olimpiai láng

Téli sportok
2026.01.07. 10:38

Milánó 2026: megkezdte olaszországi útját az olimpiai láng

Téli sportok
2025.12.06. 14:18

Országjárásra indul Rómából a téli olimpia lángja

Téli sportok
2025.12.05. 13:07

Milánó 2026: megérkezett Olaszországba a láng

Téli sportok
2025.12.04. 19:31
Ezek is érdekelhetik