Asztalitenisz: amputálták az alkarját, nem adja fel, paralimpikon akar lenni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.21. 13:36
Szvitacs Alexa a Kecskeméti Spartacus játékosaként az első osztályban asztaliteniszezett, augusztusban viszont egy súlyos betegség miatt teljesen megváltozott az élete. A 28 éves sportolónak amputálni kellett bal alkarját.



„Otthon voltam, pihentem, amikor egyszer csak rosszul lettem. Magas lázam volt, rázott a hideg, hányingerem volt. Szerencsére ott volt a testvérem, és kihívta a mentőket, akikre három órát vártam” – nyilatkozta a szörnyű nyári estéről a Borsnak Szvitacs Alexa, akit egy debreceni kórházba szállítottak, később az intenzív osztályra került és életmentő műtétet végeztek rajta.

„Otthon voltam, pihentem, amikor egyszer csak rosszul lettem. Magas lázam volt, rázott a hideg, hányingerem volt. Szerencsére ott volt a testvérem, és kihívta a mentőket, akikre három órát vártam” – nyilatkozta a szörnyű nyári estéről a Borsnak Szvitacs Alexa, akit egy debreceni kórházba szállítottak, később az intenzív osztályra került és életmentő műtétet végeztek rajta.

Toxikussokk-szindróma alakult ki a sportolónál, akinek ennek következtében a bal alkarját és összes lábujját amputálni kellett. Két hónapot töltött intenzív osztályon, úgy tudni, vérmérgezést kaphatott. A rehabilitáció idejét több hónapra jósolták, de ő ezt három hétre faragta le. Sporttársai gyűjtést szerveztek neki, hogy mielőbb művégtaghoz jusson, és folytathassa a pályafutását.

„Amikor kiderült, hogy amputálnak, azt mondtam a szüleimnek, hogy semmi baj nincs, én paralimpikon szeretnék lenni! Szerencsésnek érzem magam, hiszen tragikus vége is lehetett volna ennek a szörnyűségnek. A műtét után is csak az járt a fejemben, milyen hatalmas mázli, hogy a jobb kezem ép.”

A sportoló speciális művégtagot szeretne, olyat, amivel a labdát is meg tudja majd fogni. Ennek ára több millió forint. A gyűjtés már elkezdődött, de még nagyon sok pénz hiányzik, ezért megköszöni a fiatal lány, ha támogatják sportkarrierjét.

Szvitacs Alexa a következő számlaszámon várja az adományokat: Erste Bank: 11600006-00000000-82023658

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
5 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14