Rg: nagy MTK-fölény a Magyar Kupán, Pigniczki Fanni az összetett győztes

Vágólapra másolva!
2018.10.15. 08:46
Pigniczki Fanni nyerte meg a ritmikus gimnasztikázók 2018. évi Magyar Kupa-versenyét a felnőttek között. Az MTK Budapest tornásznője klubtársait, Juhász Annát, Váray Mírát, illetve Kis Alexandrát előzte meg.

Az idei Európa-bajnokságon a 16. helyen végző Pigniczki Fanni a karika és labda szerenkénti versenyét is megnyerte, buzogánnyal Váray Míra, szalaggal Juhász Anna bizonyult a legjobbnak. A felnőtt egyéni versenyen az összes érem MTK-s versenyzők nyakába került.

„Az egész versenyről elmondható, hogy nagyon jó hangulat uralkodott, hiszen a hosszú nyári szünet után ez volt az első olyan hazai viadal, amelyen mindenki megmutathatta magát a szakmának. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a felnőttválogatott keretének összetétele nem változik, tehát a négy lány, a Pigniczki Fanni, Juhász Anna, Váray Míra, Kis Alexandra összeállítású egyéni válogatott jövőre is domináns marad” – értékelt a Magyar Tornaszövetség hivatalos honlapjának Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai bizottságának elnöke.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
MAGYAR KUPA

EGYÉNI ÖSSZETETT
1. Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 71.275 pont
2. Juhász Anna (MTK Budapest) 71.075 pont
3. Váray Míra (MTK Budapest) 69.600 pont
4. Kis Alexandra (MTK Budapest) 65.250 pont
5. Juhász Emma (KTC Vuelta SE) 48.575 pont
6. Maros-Szabó Réka (Limes Szabadidős SE) 48.550 pont
Az első hat helyezett kvalifikálta magát a mesterfokú bajnokságra.

KARIKA
1. Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 19.100 pont
2. Juhász Anna (MTK Budapest) 18.800 pont
3. Váray Míra (MTK Budapest) 18.600 pont

LABDA
1. Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 19.400 pont
2. Váray Míra (MTK Budapest) 18.600 pont
3. Juhász Anna (MTK Budapest) 18.375 pont

BUZOGÁNY
1. Váray Míra (MTK Budapest) 18.300 pont
2. Juhász Anna (MTK Budapest) 17.850 pont
3. Kis Alexandra (MTK Budapest) 17.700 pont

SZALAG
1. Juhász Anna (MTK Budapest) 16.050 pont
2. Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 15.525 pont
3. Borda Korinna (MTK Budapest) 15.000 pont

Legfrissebb hírek

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
17 órája

Rg Eb: hatodik és nyolcadik hely a magyar együttes kéziszercsapattól

Egyéb egyéni
2025.06.08. 19:16

Ritmikus gimnasztika Eb: Sztilijana Nikolova triplázott a szerenkénti döntőkben

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:42

Ritmikus gimnasztika Eb: Pigniczki Fanni huszadik lett egyéni összetettben

Egyéb egyéni
2025.06.07. 16:23

Pigniczki Fanni döntős egyéni összetettben a ritmikus gimnasztika Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.06. 20:41

Nincs magyar döntős labdával és karikával a ritmikus gimnasztika Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:22

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Pigniczki Fanni három aranyat szerzett a ritmikus gimnasztika ob-n

Torna
2025.05.19. 09:42
Ezek is érdekelhetik