Hegymászás: nyolcan meghaltak, egy ember eltűnt a Himaláján

Vágólapra másolva!
2018.10.13. 08:16
Legkevesebb nyolc hegymászó életét vesztette Nepálban, a Himalájához tartozó Gurdzsa-hegység megmászása közben, miután egy heves hóvihar elsöpörte el a táborukat, kilencedik társuk eltűnt - közölte szombaton a nepáli rendőrség szóvivője, Szailes Thapa.

Nyolc áldozat holttestének a helyét egy mentőcsapatnak sikerült azonosítania a tábor romjai között, de a nagy hideg és a változékony időjárás lassítja a keresést.

Úgy gondoljuk, hogy hóvihar okozta a tragédiát, mert a fák ágai le voltak törve és a sátrak összedőltek. Az áldozatok holtteste szanaszét hever” – mondta a szóvivő az AFP francia hírügynökségnek.

Egy helikopternek végül sikerült leszállnia rövid időre a tábor közelében, de nem tudták kimenteni a holttesteket. Sziddharta Gurung pilóta elmondta, hogy a vihar mindent széthordott, a sátrakat elfújta a szél. Túl hideg van ahhoz, hogy folytatni tudják a kutatást.

Egy mentőcsapat vasárnap visszatér a helyszínre, ha az időjárás megengedi.

Vangcsu serpa, a Trekking Camp Nepal szervezet munkatársa elmondta, hogy azután kezdtek el kutatni a hegymászók után, hogy 24 órán át nem kaptak róluk hírt.

Az öt dél-koreai hegymászó és 4 nepáli vezetőjük október eleje óta a 7193 magas hegy lábánál táboroztak derült időre várva, hogy folytassák a mászást.

A ritkán megmászott Gurdzsa az Anapurna-hegységben, Katmandutól nagyjából 200 kilométerre nyugatra található, a Dhaulagiri, világ hetedik legmagasabb hegycsúcsa mellett.

A térségben gyakoriak a lavinák. A Gurdzsára eddig mintegy harminc hegymászónak sikerült feljutnia, 1969-ben hódította meg először egy japán hegymászócsoport.

 

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09
Ezek is érdekelhetik