Öttusa Eb: „A nevem hallatán még ma is sokan állnak mellénk”

MTI MTIMTI MTI
2018.07.22. 15:25
Jelentős részt vállal a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság szervezéséből az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna.  

Szinte az egész szakosztály benne van az Eb-ben a pályaépítéstől a szendvicskészítésen át a versenyzők szállításáig, sőt, a szülők hozzák a gyerekeket szurkolni" – mondta az MTI-nek a Volán Fehérvár öttusa szakosztályának vezetője, a magyar szövetség általános alelnöke, aki szerint a szervezői csapat rutinosan végzi a feladatát, mivel ez már a „sokadik öttusa-világversenye a városnak”. Hozzátette ugyanakkor: nem szereti, ha valaki teljesen a rutinra hagyatkozik, mert ilyenkor könnyebben becsúszik egy-egy hiba.Szinte az egész szakosztály benne van az Eb-ben a pályaépítéstől a szendvicskészítésen át a versenyzők szállításáig, sőt, a szülők hozzák a gyerekeket szurkolni" – mondta az MTI-nek a Volán Fehérvár öttusa szakosztályának vezetője, a magyar szövetség általános alelnöke, aki szerint a szervezői csapat rutinosan végzi a feladatát, mivel ez már a „sokadik öttusa-világversenye a városnak”. Hozzátette ugyanakkor: nem szereti, ha valaki teljesen a rutinra hagyatkozik, mert ilyenkor könnyebben becsúszik egy-egy hiba.

A rutin arra jó, hogy tudjuk, kitől kell segítséget kérni, ha mégis baj van” – vélekedett.

A magyar női öttusázás és Székesfehérvár egyetlen olimpiai bajnoka büszke arra, hogy ezt az Eb-t már kifejezetten a város kapta (és nem a szövetség) az eddigi sikeres rendezések eredményeként. Tavaly a fehérvári junior vb a nemzetközi szövetség szerint az év legjobban rendezett versenye volt. Az az elismerés egyébként Vörös Zsuzsanna szerint általában a magyar szervezőket illeti, és már kijárt nekik, mivel nemcsak Székesfehérvár, hanem a főváros és Kecskemét is mindig remek házigazda.

A Bregyó-közben felépített modern atlétikai és szabadidő központról szinte meghatottan beszélt.

Az 1997-es női junior Eb jut eszembe először, amely az első női junior Eb volt. Akkor még salak borította a futópályát, és a mostani modern épület sem létezett. Emlékszem, akkor vezették be 2000 méter helyett a 3000 méter futást nekünk, lányoknak is az egyenjogúsítás jegyében. Mikor 2000 méterhez értem, nagyon szidtam, aki ezt kitalálta, de aztán nagy élmény volt győztesként befutni a tömeg biztatása mellett” – emlékezett vissza.

A sportág legeredményesebb magyar női versenyzője hálás a város önkormányzatának azért, hogy modernizálta a Bregyó-közi létesítményt, ahová 2014-ben visszaköltözhetett az öttusa, és azóta több nagy versenynek adott otthont.

Már több esemény megrendezésében vettem részt, és a sportágnak ebben a részében is megtaláltam a helyem. Szervezek, tárgyalok, szponzorokat keresek, itt vagyok a leghasznosabb. Talán nem tűnik hivalkodásnak, de a nevem hallatán még ma is sokan állnak mellénk” – mondta.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
16 órája

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
20 órája

Öttusa: Tárkányi Zsombor nagy futással kiharcolta a döntőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.16. 16:25

Öttusa: Bőhm Csaba nem lesz ott a döntőben Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2026.05.16. 11:17

Öttusa: Guzi Blanka és Bauer Blanka erős versenyzéssel döntős a pazardzsiki vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.15. 15:43

Öttusa: Bőhm Csaba és Tárkányi Zsombor „élte túl” a rendkívül kemény selejtezőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.15. 09:15

UIPM: korlátozás nélkül versenyezhetnek a fehérorosz öttusázók

Egyéb egyéni
2026.05.12. 10:50

Hatalmas mezőny hét magyarral a bulgáriai öttusa-vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.05. 13:32
Ezek is érdekelhetik