Evezős vk: két magyar egység végzett a 6. helyen Linzben

MTI MTIMTI MTI
2018.06.24. 14:00
Két magyar egység is a hatodik helyen végzett az evezősök világkupa-sorozatának második állomásán, Linzben.

A verseny honlapjának tájékoztatása szerint a vasárnapi A-döntőkben a Juhász Adrián, Simon Béla világbajnok páros alkotta normálsúlyú kettes 6:44.150 perc alatt ért célba, ami a hatodik helyhez volt elég. Szombaton a Csiszár Péter, Fiala Balázs, Forrai Dávid és Tamás Bence könnyűsúlyú négypár egység 6:10.300 perces eredménnyel zárt az A-döntő hatodik helyén.

A linzi vk-futamra 31 ország 674 sportolója nevezett, a magyarok nyolc számban indultak.

A verseny újdonsága volt, hogy az első, pénteki napon az előfutamok helyett minden versenyszámban időfutamokat rendeztek. Az egymás utáni indításos rendszerben 30 másodpercenként rajtoltak a versenyzők, és az így mért idők alapján dőlt el minden futamban a továbbjutás a verseny későbbi szakaszaiba.

A három versenyből álló vk-sorozat utolsó állomását július közepén Luzernben rendezik.

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:42

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik