Ajánló: „Fél távnál 2. voltam, ekkor vált versennyé számomra”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.24. 15:04
null
Toldi Péter nem versenyezni ment Görögországba, hanem teljesíteni – aztán remek eredményt ért el
Címkék
Nagy sikert ért el Toldi Péter a 180 kilométeres terep-ultrafutóversenyen, az Olympian Race-en, amelyen 20:36:11.524-es idővel a második helyet szerezte meg, így nemcsak az idei, hanem a jövő évi Spartathlonon is indulhat. Erről az élményéről és az új kihívásról is beszélt a Csupasportnak adott interjújában.

– Rutinos magyar ultrafutók álltak rajthoz az idei Olympian Race-en, mégis ön érte el a legjobb eredményt: a második helyen zárt ezen a kemény terepversenyen.
– Engem is meglepett az eredményem, hiszen én még kezdőnek számítok ebben a műfajban, az első ultrámat 2015-ben teljesítettem, míg az első kétszáz kilométer feletti versenyem a tavalyi Ultrabalaton volt, szóval nincs még akkora tapasztalatom. Ráadásul most futottam először Görögországban, de nagyon jó benyomásokat szereztem, jó élmény volt ilyen terepen a görög tavaszban versenyezni – mondta Toldi Péter, aki teljesen autodidakta módon kezdett el futni, s így tanulta meg az ultrafutás sajátosságait.

– Versenyként tekintett erre a viadalra vagy egy újabb kihívásként?
– Nem versenyezni, hanem teljesíteni mentem Görögországba, aztán amikor a nyolcvannegyedik kilométernél realizáltam, hogy a második helyen állok, akkor vált versenyé számomra ez az ultra, és igyekeztem tartani a pozíciómat. Előzetesen huszonöt óra körüli időt vártam magamtól, hogy ebből húsz óra lett, az engem is nagyon feldobott.

A teljes interjút a csupasport.hu oldalon olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik