Tokió 2020: három napig Fukusimában az olimpiai láng

MTI MTIMTI MTI
2018.04.10. 14:54
A váltófutás során három napot a 2011-es szökőár- és atomkatasztrófa-sújtotta térségben tölt Japánban a 2020-as tokiói olimpia lángja.

A szervezők keddi bejelentése alapján a staféta egyik feladata az, hogy bemutassa, a szigetország kiheverte a hét évvel ezelőtti tragikus eseményeket.

A tervek szerint Japánba érkezése után a fáklya néhány napig Fukusimában, Ivatéban és Mijagiban folytatja útját, ezt a három prefektúrát érintette leginkább a katasztrófa. Később az ötkarikás jelkép egyaránt három napig időzik abban a négy prefektúrában, amelyek több sportág versenyeinek adnak otthont, majd 15 napig Tokióban és a környékén viszik körbe.

A japán partok mentén 2011. március 11-én történt 9-es erősségű földrengést követő szökőár elárasztotta a fukusimai atomerőművet, tönkretette a hűtőrendszerét és a hat reaktor közül háromban megindult a fűtőanyag fúziója. Több tízezer lakosnak kellett elhagynia az otthonát a sugárzásveszély miatt. A cunamiban több mint 18 ezer ember halt meg vagy tűnt el, az 1986-os csernobili katasztrófa óta legsúlyosabb atomerőmű-baleset áldozatainak hivatalos számát azóta sem tették közzé.

Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
2026.02.06. 09:23

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
2026.02.05. 18:11

Milánó 2026: megérkezett a láng Cortinába

Téli sportok
2026.01.26. 19:24

Milánó 2026: az imolai F1-es pályán is járt az olimpiai láng

Téli sportok
2026.01.07. 10:38

Milánó 2026: megkezdte olaszországi útját az olimpiai láng

Téli sportok
2025.12.06. 14:18

Országjárásra indul Rómából a téli olimpia lángja

Téli sportok
2025.12.05. 13:07

Milánó 2026: megérkezett Olaszországba a láng

Téli sportok
2025.12.04. 19:31
Ezek is érdekelhetik