Párizs 2024: kevesebb új sportág kerül be a programba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.18. 14:18
A 2024-es párizsi olimpia programjába kevesebb új sportág kerül majd be, mint a tokióiéba.

Tony Estanguet, a szervezőbizottság elnöke úgy fogalmazott hazája hírügynökségének nyilatkozva, hogy „kettő, három, talán négy” sportágról lehet szó.„kettő, három, talán négy” sportágról lehet szó.

Két év múlva, Japánban az alapprogram a gördeszkázással, a hullámlovaglással, a sportmászással, a karatéval és a baseballal/softballal egészül ki.

Világos, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt szeretné, hogy a párizsi esemény kisebb legyen, mint tokiói a versenyzők és a sportágak számát tekintve egyaránt” – mondta Bangkokban Estanguet, ahol a nemzetközi sportszövetségeket és nagyszabású sportesemények szervezőit tömörítő ernyőszervezet, a SportAccord éves rendezvényén vesz részt.

Hozzátette, a most műsorba kerülő sportok helye egyáltalán nem biztos a következő játékokon, ugyanakkor a végleges döntésig rendelkezni fognak tapasztalatokkal. Mint mondta, a NOB 2020 decemberét jelölte meg határidőként, így előzőleg látni fogják, mi történik a tokiói játékokon.

Csak azért, mert az ottani programban szerepel egy sportág, nem fog feltétlenül a következőn is. Tiszta lappal indulunk” – szögezte le.

Hangsúlyozta, hogy a 28 alapsportág a tervek szerint marad, ehhez jönnek az újak. A lehetséges jelöltek között nevezte meg a Franciaországban nagy népszerűségnek örvendő pétanque-ot.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik