Cselgáncs Eb: mind a hat magyar kiesett, egy érem a termés

Vágólapra másolva!
2018.04.28. 14:31
A szombati záró napon érdekelt hat magyar közül egyik sem jutott be a délutáni programba a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokságon.

A 90 kilogrammban világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián a lengyel Piotr Kuczera elleni hosszabbításos ippongyőzelemmel kezdett, ám a 16 között ugyancsak ipponnal kikapott a török Batuhan Efemgiltől. Mivel a bronzéremig tartó vigaszághoz a negyeddöntőbe kell jutni, ezért a Pénzügyőr 23 éves klasszisa számára véget ért az Eb.

Súlycsoporttársának, Vér Gábornak csak egy mérkőzés jutott a 38 fős mezőnyben, a Honvéd versenyzője rögtön ipponnal kikapott az ukrán Kvedjal Nabalitól, és kiesett.

A 100 kilós paksi Cirjenics Miklós – aki eddig kilenc érmet gyűjtött Grand Slam- és Grand Prix-viadalokon – hamar „elintézte” a fehérorosz Mikita Szviridet, ám a nyolcaddöntőben ipponnal kikapott az olimpiai harmadik francia Cyrille Maret-tól. Ugyanebben a kategóriában Ohát Zalán bő három perc elteltével ipponnal alulmaradt a 20 éves fehérorosz Daniel Muketével szemben.

Nem járt több szerencsével a záró nap két női magyar indulója sem: Salánki Evelint (78 kg) a vb- és Eb-bronzérmes brit Natalie Powell, míg Szigetvári Mercédeszt (+78) a 2016-ban Európa-bajnok török Kayra Sayit búcsúztatta.

A 14 fős magyar küldöttség így Csernoviczki Éva csütörtöki ezüstje révén egy éremmel zárta az izraeli kontinenstornát.

A 67. Eb csak három napig tart, mivel a csapatversenyt külön rendezik meg, július 18-án Jekatyerinburgban. Tóth Krisztián a lengyel Piotr Kuczera elleni hosszabbításos ippongyőzelemmel kezdett, ám a 16 között ugyancsak ipponnal kikapott a török Batuhan Efemgiltől. Mivel a bronzéremig tartó vigaszághoz a negyeddöntőbe kell jutni, ezért a Pénzügyőr 23 éves klasszisa számára véget ért az Eb.

Súlycsoporttársának, Vér Gábornak csak egy mérkőzés jutott a 38 fős mezőnyben, a Honvéd versenyzője rögtön ipponnal kikapott az ukrán Kvedjal Nabalitól, és kiesett.

A 100 kilós paksi Cirjenics Miklós – aki eddig kilenc érmet gyűjtött Grand Slam- és Grand Prix-viadalokon – hamar „elintézte” a fehérorosz Mikita Szviridet, ám a nyolcaddöntőben ipponnal kikapott az olimpiai harmadik francia Cyrille Maret-tól. Ugyanebben a kategóriában Ohát Zalán bő három perc elteltével ipponnal alulmaradt a 20 éves fehérorosz Daniel Muketével szemben.

Nem járt több szerencsével a záró nap két női magyar indulója sem: Salánki Evelint (78 kg) a vb- és Eb-bronzérmes brit Natalie Powell, míg Szigetvári Mercédeszt (+78) a 2016-ban Európa-bajnok török Kayra Sayit búcsúztatta.

A 14 fős magyar küldöttség így Csernoviczki Éva csütörtöki ezüstje révén egy éremmel zárta az izraeli kontinenstornát.

A 67. Eb csak három napig tart, mivel a csapatversenyt külön rendezik meg, július 18-án Jekatyerinburgban.

A ZÁRÓNAP ÉRMESEI
FÉRFIAK, 90 KG

1. Mihail Igolnyikov (Oroszország)
2. Nemanja Majdov (Szerbia)
3. Nikoloz Sheradazishvili (Spanyolország) és Teodorosz Celidisz (Görögország)
...
Tóth Krisztán és Vér Gábor helyezetlen

100 KG
1. Toma Nikiforov (Belgium)
2. Cyrille Maret (Franciaország)
3. Zelym Kotsoiev (Azerbajdzsán) és Peter Paltcsik (Izrael)
...
Cirjenics Miklós és Ohát Zalán helyezetlen

+100 KG
1. Lukas Krpalek (Csehország)
2. Tamerlan Basajev (Oroszország)
3. Henk Grol (Hollandia) és Stephan Hegyi (Ausztria)

NŐK, 78 KG
1. Madeleine Malonga (Franciaország)
2. Audrey Tcheumeo (Franciaország)
3. Natalie Powell (Nagy-Britannia) és Anna Maria Wagner (Németország)
...
Salánki Evelin helyezetlen

+78 KG
1. Romane Dicko (Franciaország)
2. Larisa Ceric (Bosznia-Hercegovina)
3. Jelzaveta Kalanyina (Ukrajna) és Tessie Savelkouls (Hollandia)
...
Szigetvári Mercédesz helyezetlen

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik