Öttusa-vk: magyar ezüstérem Kairóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.02. 19:05
Alekszejev Tamara ezüstérmet nyert az öttusázók idei első világkupaversenyén, Kairóban.

A tavalyi vk-finálé győztese az úszást 2:20.07 perces eredménnyel a középmezőny elején, a 15. helyen zárta, vívásban viszont remekelt, holtversenyben második lett 25 győzelemmel és 10 vereséggel, majd a bónuszban elvesztette az asszóját. A lovaspályát egy hibával, szintidőn belül teljesítette, ezzel három szám után a harmadik helyen állt, a lézerlövészetes futás előtt négy másodperc volt a hátránya az ukrán származású, argentin színekben versenyző Irina Hohlova és egy a francia Elodie Clouvel mögött. Az utolsó számban aztán egy helyet előrelépett, és Clouvel után 12 másodperccel másodikként ért célba. A harmadik helyre a tizennegyedikként rajtoló török Ilke Özyüksel futott fel. Alekszejev eredménye a kombinált számban 13:06.20 perccel a 17. volt.

A női versenyben négy magyar indult, de Ormándi Rebeka, Réti Kamilla és Simon Sarolta nem jutott be a 36 fős döntőbe a szerdai selejtezőből.

ÖTTUSA-VILÁGKUPA, KAIRÓ
1. Elodie Clouvel (francia) 1339 pont
2. Alekszejev Tamara 1327
3. Ilke Özyüksel (török) 1325

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, melybe mind a négy magyar induló – Bereczki Richárd, Bruckmann Gergő, Fröhlich Tamás és Regős Gergely – bejutott. A verseny vasárnap a vegyes váltóval ér véget.

A vk-sorozat március végén Los Angelesben folytatódik, azután a nemzetközi mezőny május elején Kecskeméten találkozik, annak a hónapnak a végén pedig Szófiában lesz a negyedik forduló. A döntőt júniusban rendezik Asztanában. Az Európa-bajnokságra július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyére, a világbajnokságra pedig szeptemberben, Mexikóvárosban kerül sor.

Legfrissebb hírek

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik