Cselgáncs: Fogasy Gergő nyerte az első nyílt ob-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.10. 17:34
Fogasy Gergő nyerte az első nyílt cselgáncs országos bajnokságot Sopronban.

A judoinfo.hu szaklap vasárnapi tájékoztatása szerint a BHSE versenyzői jutottak be a súlycsoportok nélküli küzdelemsorozat döntőjébe, ahol a 100 kilogrammosok között szereplő, U23-as és junior Európa-bajnoki bronzérmes Fogasy legyőzte a junior-világbajnoki harmadik Vér Gábort.

A 24 éves bajnok a trófeája mellett átvette a 400 ezer forintos fődíjat is a Novomatic Arénában, ahol még a helyszínen is lehetett nevezni. Az ezüstérmes 200 ezer, a két bronzérmes – Waczulik Richárd és Kerstner Róbert – 100-100 ezer forintot kapott.
judoinfo.hu szaklap vasárnapi tájékoztatása szerint a BHSE versenyzői jutottak be a súlycsoportok nélküli küzdelemsorozat döntőjébe, ahol a 100 kilogrammosok között szereplő, U23-as és junior Európa-bajnoki bronzérmes Fogasy legyőzte a junior-világbajnoki harmadik Vér Gábort.

A 24 éves bajnok a trófeája mellett átvette a 400 ezer forintos fődíjat is a Novomatic Arénában, ahol még a helyszínen is lehetett nevezni. Az ezüstérmes 200 ezer, a két bronzérmes – Waczulik Richárd és Kerstner Róbert – 100-100 ezer forintot kapott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik