Öttusa: Budapest rendezheti a 2019-es világbajnokságot

MTI MTIMTI MTI
2017.11.26. 14:05
Nagy sportdiplomáciai sikereket aratott a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) tbiliszi kongresszusán a magyar sportági szövetség (MÖSZ): egyrészt hivatalossá vált, hogy 2019-ben Budapest adhat otthont a felnőtt világbajnokságnak és azzal párhuzamosan a laser-run vb-nek, másrészt az idei nemzetközi viadalok közül a székesfehérvári junior vb érdemelte ki a legjobban megrendezett verseny díját.

A MÖSZ honlapján olvasható beszámoló szerint a grúz fővárosban Bretz Gyula elnök és Simóka Beáta elnökségi tag képviselte a magyar szövetséget.

Emlékeztetnek, hogy a 2019-es két vb előtt – a laser-run vagy lézerlövészetes futás a lövészetből és futásból álló szakasz, a „kombinált szám" új elnevezése – 2018-ban öt nemzetközi verseny megrendezésére készül a MÖSZ: lesz nemzetközi fedett pályás viadal, felnőtt Európa-bajnokság, világkupa-forduló, egyetemi világbajnokság és katonai világbajnokság is Magyarországon.

Budapest korábban 1969-ben, 1979-ben, 1989-ben, 1999-ben és 2008-ban rendezett felnőtt világbajnokságot.Az idei junior vb-t érintő díjról Kármán Sándor versenyigazgató úgy fogalmazott: nagyon nagy dolognak tartja, hogy az ő versenyük lett a legjobb rendezés.

„Ideálisak és jól, könnyen, gyorsan megközelíthetőek voltak a helyszínek, gördülékenyen ment maga a verseny” – tette hozzá.Az Alba Volán SC öttusa-szakosztályának igazgatója, a MÖSZ általános alelnöke, Vörös Zsuzsanna az összefogást és az együttműködést tartja a siker kulcsának.

„Tulajdonképpen egy hármas összefogás az, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a díjat megkaphassuk. A Magyar Öttusa Szövetség, a székesfehérvári önkormányzat, valamint a Volán Fehérvár öttusa szakosztálya már többször bizonyította, hogy ha összefog, akkor nagyon magas színvonalon képes versenyt szervezni” – mondta Athén olimpiai bajnoka.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
2026.05.22. 18:41

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
2026.05.19. 11:44

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.05.17. 11:16

Öttusa: Tárkányi Zsombor nagy futással kiharcolta a döntőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.16. 16:25

Öttusa: Bőhm Csaba nem lesz ott a döntőben Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2026.05.16. 11:17

Öttusa: Guzi Blanka és Bauer Blanka erős versenyzéssel döntős a pazardzsiki vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.15. 15:43

Öttusa: Bőhm Csaba és Tárkányi Zsombor „élte túl” a rendkívül kemény selejtezőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.15. 09:15
Ezek is érdekelhetik