Olimpia 2024: a NOB-elnök a budapesti pályázatra is reagált

MTI MTIMTI MTI
2017.02.19. 18:03
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság német elnöke, Thomas Bach az AP amerikai hírügynökségnek adott interjút, amelyben kijelentette: a budapesti referendum körül kialakult helyzetet hátsó szándékkal arra használták, hogy „feltegyék magukat Magyarország politikai térképére”, és egyszerűen csak „nevet akartak szerezni maguknak”.

Bach reagált azokra a felvetésekre is, amelyek szerint ha Budapest kiszállna a versengésből, akkor a másik két kandidáló, Párizs és Los Angeles a 2024-es és a 2028-as olimpiát eloszthatná egymás között: „Szeretem, amikor az emberek az olimpiai rendezésről beszélnek, ez ugyanis azt jelenti, hogy érdekli őket.”

Ezzel kapcsolatban ugyanakkor mind a francia, mind az amerikai pályázat vezetői kijelentették, hogy jelenleg csak a 2024-es ötkarikás játékokra összpontosítanak.

Pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben több ellenzéki párt aktivistái is részt vettek.

Az aláírások leadása után, péntek este Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere hosszabb megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról. Az Országházban lezajlott tárgyaláson megállapodtak abban, hogy jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is külön-külön áttekinti a helyzetet. Ezt követően – még szerda este, de legkésőbb a csütörtökön – Orbán Viktor és Tarlós István újból találkozik, és megvitatják a további szükséges teendőket.

A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetői szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
8 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09