Olimpia: 600 millió dolláros NOB-szerződés a kínai céggel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.19. 16:52
Az Alibaba kínai online kereskedelmi óriáscég lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) digitális partnere, erről a két fél 2028-ig szóló megállapodást kötött csütörtökön a svájci Davosban.

Az Alibaba ezzel a kiemelt szponzorokhoz csatlakozott, melyek közé olyan világcégek tartoznak, mint a Coca-Cola vagy a McDonald's. A világ legnagyobb online viszonteladója lesz a felelős az olimpiai logóval ellátott emléktárgyak forgalmazásáért, illetve az ötkarikás játékok informatikai hátterének biztosításáért.

A megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, ám a Financial Times értesülései szerint az Alibaba támogatása mintegy 600 millió dollár (173.4 milliárd forint) bevételt jelent a NOB-nak.

Az óriáscég szerepvállalásában közrejátszhatott az, hogy a következő három ötkarikás játékokat Ázsiában rendezik: a 2018-as téli olimpiának Pjongcsang, míg a 2022-esnek Peking ad otthont, a 2020-as nyári játékokat pedig Tokió látja vendégül.

„Ez egy történelmi stratégiai együttműködés a digitális világban. Át fogja alakítani az egész olimpiai mozgalmat„- hangsúlyozta Thomas Bach, a NOB elnöke.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
20 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik