NOB: Bach el tudja képzelni a katari olimpiarendezést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.15. 11:37
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke azt mondta, el tudja képzelni, hogy Katar a jövőben olimpiát rendezzen.

„Csak Kataron múlik. De én el tudom képzelni, hogy az ország pályázzon” – mondta Bach Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) közgyűlésén.

A közel-keleti arab emírség a 2016-os és a 2020-as nyári játékok megrendezése iránt is érdeklődött, ám már az előválasztás során kihullott a rostán. Az olajban gazdag ország 2022-ben – története során először – labdarúgó-világbajnokság házigazdája lesz.

Bach egyúttal megvédte az úgynevezett Agenda 2020 programot, amely az ötkarikás játékok gazdaságosabb lebonyolítását célozza.

Szerinte e nélkül nem akadt volna pályázó a 2024-es nyári olimpiára, amelyre Budapest, Los Angeles és Párizs kandidál – Hamburg és Róma korábban visszalépett. A 2024-es helyszínről jövő szeptemberben, Limában dönt a NOB.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
10 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik