Szabadidősport: rekordszámú nevezőt várnak a Vivicittára

MTI MTIMTI MTI
2016.04.15. 09:41
Rekordot jelentő 30 ezer futó nevezésére számítanak a hétvégén a Margitszigeten sorra kerülő 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) közleménye szerint már a szerdán lezárt előnevezések során 28 616 futó regisztrált, így megdőlt a tavalyi 26 100 fős csúcs, s az eddigi legnépesebb fővárosi verseny, a tavalyi Spar Budapest Maraton 28 ezer fős részvételi rekordja is.

A BSI arról tájékoztatott, hogy a hétvégi futáson 74 országból 2046 résztvevő érkezik, legnagyobb részük a félmaratonra nevezett be, s ez a versenyszám a magyarok között is a legnépszerűbbnek számít, csaknem 9500 indulóval.

A városvédő futásra szombaton és vasárnap még a helyszínen is be lehet nevezni.

Ami a távokat illeti: a félmaraton (21 kilométer) mellett az indulók a Midicittá (7 km) és a 10 kilométeres városvédő futás között választhatnak vasárnap. Szombaton a 3x2 km-es háromfős váltók versenyét, a 2,5 km-es Minicittát, a szintén 2,5 km-es gyaloglást, valamint az egyformán 750 méteres családi futást és a fogyatékkal élők futamát rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik