Rio 2016: Hidvégi bronzérmes lólengésben a tesztversenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.19. 08:22
Hidvégi Vid bronzérmes lett a tornászok riói tesztversenyén lólengésben.

A 2012-es londoni játékok nyolcadik helyezettje a selejtezőből ötödikként jutott be a magyar idő szerint kedd hajnali fináléba, ahol utolsónak szólították.

A 6.6 pontból induló gyakorlatát mutatta be, amely egészen a leugrásig jól sikerült, ott azonban hibázott, e miatt kiinduló pontszáma is kevesebb lett (6.2). Végül 14.70 pontot kapott, ami bronzérmet jelentett számára.

A tornász a magyar szövetség tájékoztatása szerint nem volt boldog, amikor leugrott a szerről, mert tudta, hogy rontott a végén.

„Bevallom őszintén, nem is számítottam rá, hogy érmes leszek, így nem is figyeltem a kivetítőn a pontszámot. Edzőmtől tudtam meg, hogy meglett a bronz, amelynek természetesen nagyon örülök, az persze kicsit bosszant, hogy nem lett hibátlan a gyakorlat" – mondta Hidvégi.

Hozzátette: a kvótaszerző tesztverseny végére eléggé elfáradt, sokat kivett belőle fizikailag és mentálisan is. Ezzel együtt nagyon örül a harmadik helynek, mert a világversenyeken negyedik vagy ötödik helyen végzett az elmúlt időszakban.

A Rio de Janeiróban rendezett tesztversenyen Hidvégi Vid és Kardos Botond is olimpiai kvótát érő helyen végzett, de a szabályok szerint csak egyikük lehet majd ott a nyári játékokon. Ugyanez vonatkozik Kovács Zsófiára és Makra Noémire is, közülük is csak egy utazhat majd az augusztusi ötkarikás játékokra.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
11 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik