NS: az ítélet napja; a vastréner tizenöt parancsa – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.29. 23:41
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Eljött az ítélet napja, ma eldől, hogy a Puskás Akadémia vagy a Vasas búcsúzik-e az élvonaltól. Az NB I utolsó fordulójának eredményeitől függ, hogy a Békéscsaba mellett melyik csapat esik ki. Ha a Vasas nyer, megmenekül, ha nem, korántsem mindegy, milyen eredményt hoz a másik mérkőzés. Természetesen a kiesés elől menekülő mindkét együttest meglátogattuk, s azt tapasztaltuk, nagy az elszántság.

Forradalom a tiki-taka ellen: Diego Simeone edző és az Atlético Madrid ellenállhatatlan menetelése a „cholismo” megdicsőülése. Csillag Péter írásából az is kiderül, hogy nem számít az eszköz, csak a győzelem. Összeszedtük az argentin vastréner tizenöt parancsát

Kézilabda-nagyüzem lesz a hétvégén, magunk sem tudjuk, hová kapjuk a fejünket. A Dunaújváros női csapata majd' másfél évtized után játszik ismét európai kupadöntőt, avagy – kis túlzással – a magyar–magyar párharc első felvonása a Metzingen ellen az EHF-kupáért. A Veszprém férficsapata háromgólos előnnyel várja a Vardart, s nehéz elképzelni, hogy ez ne legyen elég a BL négyes döntőjébe jutáshoz. S ha még ez nem lenne elég, a Győr, a Ferencváros, a Fehérvár és az Érd női csapatai a Magyar Kupáért küzdenek.

Tímea nyert és vesztett. A svájci színekben versenyző Bacsinszky legyőzte Babost a rabati WTA-torna elődöntőjében, s bár Babos várhatóan három helyet hátracsúszik hétfői világranglistán, nem kell aggódnia, hiszen a következő hetekben csak pontokat nyerhet.

Ha szombat, akkor Hosszabbítás-melléklet. A tartalomból: Temesvári Andreát nem zavarja, hogy 50 éves lett, jól érzi magát a bőrében; Mindegy, milyen mélyről indulsz, a draft szisztémája esélyt ad a felemelkedésre; Petőváry Attila a Vasasból indulva Új-Zélandon és Zuluföldön át jutott el Japánba

Legfrissebb hírek

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
6 órája

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
Tegnap, 0:29

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 0:27

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
2025.05.04. 23:45

A Fradi megőrizte előnyét a Puskással szemben; Szabó István: Szerintem szeretettel fogadnak majd Kecskeméten

E-újság
2025.05.03. 23:45

Pécsi Ármin: A Fradi elleni csúcsrangadó eldönthet kérdéseket, de még többet vethet fel; Ligetvári Patrik: Mintha kést döftek volna a szívembe

E-újság
2025.05.02. 23:45

A Nemzeti Sport szakírója nem kímélte az olimpiai bronzérmes cselgáncsozót – videó

Egyéb egyéni
2025.04.30. 07:27
Ezek is érdekelhetik