Asztalitenisz: az olimpiai selejtezőn Kosiba-villámgyőzelem

MTI MTIMTI MTI
2016.04.12. 11:08
Magyar szempontból jól kezdődött az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornája a svédországi Halmstadban, Kosiba Dániel ugyanis négy szettben legyőzte koszovói ellenfelét a csoportküzdelmek keddi első fordulójában.

Aranyosi Péter szövetségi kapitány előzetesen az MTI-nek azt mondta, nem ismerik a riválist, de a világranglista-helyezések alapján egyértelműen a magyar játékos volt a meccs esélyese, miután ő a 120., ellenfele, Linor Citaku a 646. a nemzetközi szövetség rangsorában.

Kosiba – aki jelenleg még Ausztriában légióskodik, a következő szezontól azonban éppen Svédországban, az Eslöf gárdájában szerepel majd – igazolta is a papírformát, simán nyert úgy, hogy Citaku mindössze 12 pontot tudott szerezni az egész mérkőzésen. Ezzel Kosibáé lett az egész viadal első sikere, a többi asztalon ugyanis még javában folyt a küzdelem, amikor ő már ünnepelhetett.

A keddi napon két csoportfordulót bonyolítanak le, azaz a magyarok – Kosiba, Lakatos Tamás, Pattantyús Ádám, Pergel Szandra és Lovas Petra - összesen tíz meccset játszanak. Szerdán következik
a zárókör, majd csütörtöktől a főtáblás küzdelmek, ide a csoportok első három-három helyezettje jut. A hatodik magyar, Póta Georgina tizedik kiemeltként a legjobb 64 között kezd.

A svédországi tornán mindkét nemnél tíz-tíz – országonként legfeljebb kettő – egyéni olimpiai indulási jog talál gazdára.

ASZTALITENISZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ
férfiak, 3-as csoport, 1. forduló:

Kosiba Dániel–Linor Citaku (koszovói) 4:0 (3, 3, 4, 2)
Oláh Benedek (finn)–Kou Lei (ukrán) 4:0 (8, 13, 8, 8)
KÉSŐBB
Lakatos Tamás–Dmitrij Prokopcov (cseh) 10.50
Pattantyús Ádám–Sztanyiszlav Golovanov (bolgár) 12.30
Pergel Szandra–Ilirjana Haliti (koszovói) 13.20
Lovas Petra-Eva Jurkova (szlovák) 14.10
Kosiba–Oláh Benedek (finn) 15.00
Lakatos–He Zhiwen (spanyol) 15.50
Pattantyús–Tobias Rasmussen (dán) 17.30
Pergel–Darija Trigolosz (fehérorosz) 18.20
Lovas–Eline Loyen (belga) 19.10

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33