Ökölvívás: Kaposvár rendezi az idei junior Eb-t

Vágólapra másolva!
2016.02.24. 13:28
Kaposvár ad otthont június 18. és 26. között az idei junior ökölvívó Európa-bajnokságnak – jelentették be szerdán hivatalosan a somogyi megyeszékhelyen.

Az erről tartott sajtótájékoztatón Szita Károly polgármester elmondta, Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke három hónapja fordult hozzá azzal, hogy vállalják el a házigazda szerepét, ő pedig a felkérésre örömmel mondott igent.

A városvezető történelmi jelentőségűnek nevezte a lehetőséget Kaposvár számára. Egyúttal emlékeztetett rá, a megyeszékhely régiós központnak számít a sportágban, s a Ring SC révén jelenleg az ország legeredményesebb utánpótláscsapatával rendelkezik. Megemlítette, hogy tavaly 15 millió forintból újították fel a helyi ökölvívótermet.

A sajtóeseményen az is kiderült, hogy az Eb rendezéséhez Kaposvár 15 millió forinttal járul hozzá. „Kaposvár kiérdemelte, hogy nagy versenyt rendezhessen, és szerencsére sikerült is megállapodnunk erről a polgármester úrral” – mondta az MTI-nek Csötönyi Sándor, hozzátéve, hogy nagy hagyományai vannak a sportágnak a városban, és az utánpótlásban elért tavalyi eredményei is feljogosítják a rendezésre. – „Több más helyszín is szóba került, ám úgy gondoltuk, itt lesz a legjobb helye az Európa-bajnokságnak.”

A 15-17 évesek kontinensviadalára a szervezők 300 versenyzőt és 60 sportvezetőt várnak.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Schmidt Ádám Kaposváron népszerűsítette a Sportoló nemzet programot

Egyéb egyéni
2025.06.06. 16:58

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Férfi röplabda Extraliga: négyen biztosan távoznak az ezüstérmes Kaposvártól

Röplabda
2025.05.28. 17:26
Ezek is érdekelhetik