Olimpia 2024: ezekkel a városokkal pályázhat Budapest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.27. 11:41
A debreceni Nagyerdei Stadion és a Főnix Csarnok is olimpiai helyszín lehet 2024-ben, ha Budapest elnyeri a rendezés jogát.

Az Országgyűlés tavaly nyáron döntött arról, hogy támogatja a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére irányuló pályázati szándékot. A dehir.hu regionális portál szerint Debrecen városa – amely szintén kiállt a pályázati szándék mellett – ugyancsak rendező lehet.dehir.hu regionális portál szerint Debrecen városa – amely szintén kiállt a pályázati szándék mellett – ugyancsak rendező lehet.

A beszámoló szerint a városi közgyűlés múlt heti ülésén is téma volt az olimpia, a pályázat részeként ugyanis valamennyi olimpiai eseménynek otthont adó városnak alá kell írnia egy garancialevelet, amelyben elfogadják a Rendező Város Szerződésének, az Olimpiai Chartának, valamint a NOB Etikai Kódexének rendelkezéseit. A debreceni közgyűlés úgy határozott, felhatalmazza Papp László polgármestert a garanciavállalás aláírására.

Szerdán ugyanebben a kérdésben szavaz a fővárosi közgyűlés is, emellett döntenek az úgynevezett Master Plan elfogadásáról, s meghatározzák azokat a helyszíneket, amelyekkel Budapest pályázik az olimpia rendezésére. Ebben az áll, hogy Budapest mellett Balatonudvariban, Balatonfüreden, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Üllőn, Veszprémben és Debrecenben rendeznének sportversenyeket. Debrecen két helyszínnel, a Nagyerdei Stadionnal és a Főnix Csarnokkal szerepel a szakmai anyaggal, a stadionban labdarúgó-, míg a Főnixben kosárlabda-mérkőzéseket rendeznének. A tanulmányban az szerepel, hogy mindkét létesítmény megfelel a követelményeknek, azaz nincs szükség jelentős átalakításokra.

Budapest mellett a jelen állás szerint Los Angeles, Párizs és Róma száll harcba a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezési jogáért. A 2024-es olimpia helyszínéről 2017 szeptemberében, a NOB 130. nemzetközi konferenciáján döntenek.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
8 órája

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
18 órája

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Jön Dzsudzsákék csatája a dán rekordbajnok ellen, Markgráf a kispadon – íme, a kezdők!

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 18:00

Debreceni kupakérdés a dán riválist illetően: lenni vagy nem lenni?

Európa-konferencialiga
2026.08.05. 13:20

Dénes Vilmos: Nem érzem csalódásnak, hogy hazatértem

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 09:10