Olimpia 2024: „Nem építünk katedrálisokat a sivatagban”

MTI MTIMTI MTI
2015.07.16. 22:28
A 2024-es olimpia rendezésére kandidáló Róma a már meglévő létesítményekre alapozza pályázatát Ignazio Marino, az olasz főváros polgármestere szerint.

„Nem fogunk katedrálisokat építeni a sivatagban. Azt fogjuk fejleszteni, ami már amúgy is a rendelkezésünkre áll" – mondta a városvezető azon az információs szemináriumon, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a jelentkező városoknak tart Lausanne-ban.

Az olasz delegáció kifejtette, Rómában megvannak az olimpia megrendezéséhez szükséges létesítmények, mint például az 1960-as ötkarikás játékok helyszínei, vagy éppen az 1990-es labdarúgó-világbajnokság néhány mérkőzésének otthont adó Olimpiai Stadion, így csak egy velodromot és az evezősversenyek helyszínét kellene megépíteni.

Az olaszok 6 milliárd eurós (1850 milliárd forintos) költségvetéssel számolnak, ebből 2 milliárd eurót (620 milliárd forintos) áll a NOB. A 2012-es londoni játékok büdzséje nagyjából a duplája volt a római terveknek.

„Olaszország nemcsak nagy kulturális tradíciókkal rendelkező ország, hanem egyben a technológiai fejlődésé is" – nyilatkozta a Matteo Renzi miniszterelnök képviseletében felszólaló Claudio De Vincenti államtitkár, aki hozzátette, Róma mindenben megfelel a NOB Agenda2020 nevű reformprogramjának, amelynek legfőbb célja, hogy a jövőben olcsóbb, gazdaságosabb, fenntarthatóbb olimpiákra kerüljön sor. De Vincenti hangsúlyozta, Olaszország egységesen az ötkarikás játékok megrendezésének gondolata mögött áll, teljes az egyetértés a kormány, Róma városának vezetése és az Olasz Olimpiai Bizottság között.

Róma mellett eddig Budapest, Boston, Hamburg és Párizs jelezte, hogy versenybe száll a rendezés jogáért. A jelentkezési határidő szeptember 15. A NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a házigazdáról.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
21 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09