Olimpia 2024: az Országgyűlés támogatja a budapesti rendezést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.06. 13:38
null
Több olimpiai bajnok is ott volt a Parlamentben (Fotó: Földi Imre)
Az Országgyűlés elsöprő többséggel (151 igennel, 33 nemmel és 4 tartózkodással) megszavazta a 2024-es olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló határozati javaslatot, számolt be a hírről a mob.hu.

A határozati javaslatban az áll, hogy az Országgyűlés támogatja a Fővárosi Közgyűlés, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottság arra vonatkozó szándékát, hogy megpályázza a 2024-es ötkarikás esemény rendezését.

A javaslat tartalmaz egy 12 pontból álló intézkedési tervet is, amelyben többek között szó van egy olimpiai pályázati bizottság létrehozásáról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által múlt decemberben elfogadott Agenda 2020 reformprogramhoz – a gazdaságos, olcsó és megtérülő olimpiához – illeszkedő pályázatról, kormánytámogatásról és a kormányzati feladatok, valamint az egyes miniszterek pályázatot támogató feladatainak meghatározásáról.

A javaslat tartalmazza azt, hogy az olimpiából származó költségvetési többletbevételeket döntően az egészségügyre kell fordítani, illetve azt, hogy az Állami Számvevőszék az átláthatóság érdekében – rendezés esetén – készítsen ellenőrzési tervet, a pályázat előkészítőinek pedig nyújtson szakmai támogatást „a közpénzek törvényes, szakszerű, gazdaságos, és hatékony" felhasználásához.

A határozati javaslat kiemelt szempontként rögzíti a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások munkához jutását a pályázattal és a rendezéssel kapcsolatos feladatok tekintetében.

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése június 10-én, majd a Fővárosi Közgyűlés június 23-án döntött úgy, hogy támogatja a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló szándéknyilatkozat benyújtását.

Egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás szerint a magyar emberek kétharmada állna a magyarországi pályázat mellé, emellett több mint ötven médium és öt partnerszervezet csatlakozott a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért kezdeményezéshez.

A hazai rendezésű olimpiát tovább népszerűsítette az a rendezvénysorozat, melyet a MOB a társadalmi párbeszéd keretében hirdetett meg. Ennek jegyében szakmai konferenciának és családi fesztiválnak adott otthont Budapest, Miskolc, Győr és Szeged.

Budapest városának és a Magyar Olimpiai Bizottságnak szeptember 15-ig kell hivatalosan jeleznie a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé, hogy kandidálna a 2024-es játékokra.

A magyar főváros riválisa lehet Boston, Róma, Párizs, Hamburg, Isztambul, Baku és Doha.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a végső döntést 2017 szeptemberében hozza meg a házigazdáról.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik