Teke BL: a Szeged szlovák csapattal játszik az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2015.03.27. 12:15
Összességében negyedszer, sorozatban harmadszor szerezheti meg a férfi Bajnokok Ligája trófeáját a Szegedi TE tekecsapata, amely szombaton és vasárnap a németországi Straubingban szerepel a BL négyes döntőjében.

Nem mindennapi elődöntőn kell túljutnia szombaton a Szegedi TE férfi tekecsapatának, hogy sorozatban harmadszor diadalmaskodjon a Bajnokok Ligája négyes döntőjében. A 2013-ban és 2014-ben győztes csongrádiak a 2011-ben és 2012-ben csúcsra jutó szlovák Podbrezovával meccselnek, amelyet két éve éppen riválisuk otthonában, Zólyombrézóban akadályoztak meg a triplázásban: 6:2-re verték el a fináléban.

„Ugyanannyi esélyt adok magunknak, mint tavaly vagy tavalyelőtt – mondta Karsai Ferenc elnök-szakvezető. – Az elmúlt hetekben minket is elért az influenzajárvány, Kiss Norbert például nem játszott a bajnoki rájátszás legutóbbi fordulójában a Répcelak ellen, de most már mindenki teljesen egészséges.”

A Szeged kiváló ajánlólevelén nemcsak legutóbbi két BL-címe szerepel, hanem veretlensége is a magyar bajnokságban (alapszakasz: 18/18, rájátszás: 2/2), míg öt játékosa (Ernyesi Róbert, Kakuk Levente, Karsai László, Kiss Norbert, Zapletán Zsombor) összesen 17 világbajnoki címet mondhat magáénak.

Optimizmusunkat csak erősíti, hogy a Karsai-csapat egy éve is Straubingban hódította el a BL-serleget...

TEKE, FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (STRAUBING)
ELŐDÖNTŐ
Március 28., szombat
14.00:
Szegedi TE–Podbrezová (szlovák)
16.30: KK Beograd (szerb)–Zerbst (német)

Március 29., vasárnap
13.15:
A 3. helyért
15.45: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik