Öttusa: Kasza ezüstérmes, miután a tábla megtréfálta

2015.01.18. 21:42
Kasza Róbert második lett az öttusázók budapesti fedett pályás idénynyitó versenyén, ezzel a magyarok közül ő végzett a legjobb helyen. Győzött a fehérorosz Ilja Palazkov.

A címvédő és eddig ezen a viadalon négyszer győztes Kasza a számára negyedik helyet érő jó vívás, majd az úszás megnyerése és az egy verőhibás lovaglás után az élről várta a lövészetből és futásból álló záró számot. Előnye Palazkovval szemben öt, az akkor harmadik – előzőleg a vívásban élen záró, majd hibátlanul lovagló – Tibolya Péter előtt pedig hat másodperc volt.

A kombinált szám második lövősorozatában azonban Kasza négy zöld lámpánál elindult, mivel úgy gondolta, hogy az ötödik találat is megvolt, majd a közönség figyelmeztetésére fordult vissza, amikor kiderült, hogy még sincs meg. Ezzel értékes másodperceket vesztett, de végül így is ezüstérmesként ért célba.

„Éveken át azt gyakoroltam, hogy nem törődök a táblával, most ez lett a vesztem. Úgy éreztem, hogy találtam, ezért futottam tovább. Gyermeteg hiba, de jobb, hogy itt jött ki és mondjuk nem olimpián" – mondta.

Tibolyának viszont az okozott gondot, hogy - bár a rajtszámokhoz a versenyzők ezúttal chipet is kaptak - az elektromos kijelzőn rossz körszám jelent meg, ezért eggyel többet futott a Syma-csarnokban, így dobogós helyről a kilencedikre csúszott vissza.

Nem tudta befejezni a versenyt Marosi Ádám, aki két szám után kénytelen volt visszalépni.

„Az úszás után nagyon gyenge volt Ádám. Valamilyen gyulladás lappang a szervezetében. Gyógyszert kapott rá, de így is nagyon legyengült" – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A vasárnapi versenyben 12 ország 47 öttusázója vett részt.

ÖTTUSA

Peridot fedett pályás bajnokság, férfiak:
1. Ilja Palazkov (fehérorosz) 1501 pont
2. Kasza Róbert 1489
3. Pavel Cihanau (fehérorosz) 1482

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30