Olimpia: a NOB eltörölte a 28-as sportági határt

Vágólapra másolva!
2014.12.08. 13:48
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlésén eltörölték azt a szabályt, miszerint a nyári játékokon legfeljebb 28 sportág szerepelhet, és a programba bekerülőknek már nem kell kivárniuk az eddig megszokott hét évet.

A NOB-tagok a Thomas Bach elnök által benyújtott 40 pontos reformcsomag részeként döntöttek úgy, hogy a mindenkori házigazda – bizonyos korlátok mellett – maga határozhat sportágak felvételéről; megkötés ugyanakkor, hogy nem lépheti át nyári olimpia esetén a 10 500, téli játékoknál pedig a 2900 fős sportolói létszámot, és 310 számnál többet nem rendezhet.

A mostani döntés legnagyobb nyertese a baseball, annak női változata, a softball, a karate és a fallabda lehet, ugyanis a 2020-as tokiói olimpia rendezői most jogot kaptak ezen, az országukban óriási népszerűségnek örvendő sportágak felvételére.

A baseball és a softball a 2008-as pekingi játékok után kikerült a programból, és 2013-ban – még a régi rendszerben – hiába próbálkozott a 2020-as visszatéréssel.

A küldöttek korábban már megszavazták azt a modernizációs programot, amely révén a jövőben a jelenleginél olcsóbban lehet nyári és téli olimpiát rendezni, és a rendező más városokban, illetve régiókban, országokban is tarthat olimpiai versenyeket.

A monacói közgyűlésen később voksolnak – többek között – az olimpiai televíziós csatorna beindításáról, majd arról is, hogy a NOB-tagok életkori határát felemeljék-e a most érvényben lévő 70 évről. A javaslat az, hogy egyszeri esetben négy évvel meghosszabbítható legyen a tagság.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
8 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik