Öttusa: Kasza Róbert és a KSI diadala az ob-n

MTI MTIMTI MTI
2014.08.01. 19:44
Kasza Róbert és a KSI A csapata győzelmével zárult pénteken a férfi öttusázók országos bajnoksága Budapesten.

Az már a reggeli rajt előtt biztos volt, hogy nem lesz címvédés, mivel a tavalyi győztes Marosi Ádám hiányzott a 31 fős mezőnyből. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány közlése szerint a londoni olimpia bronzérmese még nem épült fel teljesen sérüléséből, és bár az edzéseket elkezdte, a szeptember eleji világbajnokság érdekében nem terhelték. A felnőttválogatott tagjai közül Demeter Bence sem volt ott az indulók között, róla edző édesapja, az Európa-bajnok Demeter József elmondta, gerincén minimális kitüremkedést észleltek, a két hete véget ért székesfehérvári Eb óta pedig csak úszik, a többi számban nem tréningezhet.

Rajthoz állt viszont a hazai Európa-bajnokságon aranyérmes magyar csapat tagja, Kasza Róbert, aki jól vívott, ötödik lett a számban, az azt követő úszást és lovaglást megnyerte, így 15 másodperces előnnyel vághatott neki a befejező – futásból és lövészetből álló – számnak. Remekül „kombinált”, így megtartotta pozícióját, s 2012 után második felnőtt egyéni bajnoki aranyérmét szerezte meg.

„Az úszás, a lovaglás és a kombinált szám nagyon jól sikerült, igaz, a vívásban bennem maradt néhány tus, ugyanakkor összességében örülök, hogy a feltörekvő fiatalokat megelőzve sikerült győznöm” – mondta az MTI-nek Kasza. Hozzátette, a csapatban aratott siker külön boldoggá teszi, sokat köszönhet 18 éves társainak, akik az edzéseken szorgalmasan dolgoznak, s őt is űzik-hajtják.

Az ob szombaton a nők versenyével zárul.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30