Öttusa: nyolc plusz két fős magyar csapat az Eb-re

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.16. 11:39
Nyolc plusz két fős csapatot hagyott jóvá a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) elnöksége a július 10-én kezdődő székesfehérvári Európa-bajnokságra.

A férfiaknál Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence és Tibolya Péter indul, de – Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint – Demeter Gergely és Harangozó Bence is szerephez juthat, sérülés vagy betegség esetén. Az alapnégyesből Tibolya lesz az egyéni induló, míg Marosi, Kasza és Demeter a csapatversenyben is részt vesz.

A nőknél Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Slett Emese és Réti Kamilla versenyez az Eb-n, a válogatott alapembere, a címvédő Földházi Zsófia nem indul. Vele kapcsolatban a szakvezető elmondta, hogy beteg, és az Eb-ig nem kerül olyan állapotba, hogy versenyezhessen. Kiesését nagy veszteségnek nevezte. A nőknél egyelőre nem dőlt el, ki lesz a hagyományos versenyben az egyéni induló.

A válogatott hétfőtől három hétig Tatán készül. Ott vívás, úszás, lövészet és futás szerepel programban, de minden hétre jut majd lovaglás is valamilyen más helyszínen.

Az Eb első két napján, július 10-én és 11-én a selejtezőkre kerül sor, aztán azon a hétvégén rendezik a döntőket, majd hétfőn és kedden a váltóversenyeket.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30