Olimpia 2022: a lengyelek nem adják fel rendezési szándékukat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.29. 18:25
Krakkó helyett Zakopane pályázna a 2022-es téli olimpia rendezésének jogára, miután a krakkói lakosok a vasárnapi népszavazáson a rendezés ellen foglaltak állást.

Ezt Jacek Majchrowski krakkói polgármester közölte csütörtökön, és azt mondta, hogy tárgyalásokat kezd a lengyel és a szlovák olimpiai bizottság vezetőivel egy közös pályázatról, amelyben a vezető szerepet Zakopane vinné.

A vasárnapi referendumon a krakkóiak 67.6 százaléka elutasította a téli olimpia megrendezését. A polgármester szerint ezzel az olimpiai eszme, de a város és a kis-lengyelországi vajdaság – amelynek Krakkó a székhelye – szenvedett vereséget. Hangsúlyozta, hogy a város 3 milliárd zloty (210 milliárd forint) pótlólagos forrástól esett el.

Krakkó mellett a norvégiai Oslo, a kazah Almati, az ukrán Lviv és a kínai Peking pályázott a 2022-es téli olimpiára. Korábban München is kandidált, de a tavaly novemberi népszavazás eredményeként visszalépett rendezési szándékától.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság július 8–9-én jelöli ki az úgynevezett döntősöket, majd a győztest jövőre, július 31-én választja ki.

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
20 órája

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25
Ezek is érdekelhetik