Evezős Eb: egy magyar egység jutott döntőbe

MTI MTIMTI MTI
2014.05.31. 12:15
A szombat délelőtti középdöntőkből egy magyar egység, a könnyűsúlyú egypárban érdekelt Bene Dorottya jutott a vasárnapi A-döntőbe, azaz a legjobb hat közé a Belgrádban zajló evezős Európa-bajnokságon.

Az Eb honlapja alapján a magyar versenyző harmadik lett futamában, ezzel kvalifikálta magát az éremcsatára.

A többi piros-fehér-zöld hajó nem került az első három közé, így a folytatásban a B-fináléban, a 7-12. helyért szállhat majd vízre. A könnyűsúlyú egypárban versenyző Matyasovszki Dániel ötödikként, míg a szintén könnyűsúlyú Galambos Péter, Csepregi Gábor kétpárevezős duó és a Vermes Péter, Lőrinczy Péter könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes egyformán hatodikként zárt középdöntőjében.

Az ötödik magyar egység, a Széll Domonkos, Tari János, Juhász Adrián, Simon Béla összetételű kormányos nélküli négyes nem jutott a legjobb 12 közé, így a C-döntőben fejezi be szereplését.

A B- és A-finálékat a vasárnapi záró nap délelőttjén rendezik az Eb-n.

Legfrissebb hírek

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:01

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
2026.10.06. 09:01

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57