Öttusa-vk: éppen csak lemaradt a dobogóról Kovács Sarolta

MTI MTIMTI MTI
2014.04.18. 16:41
Kovács Sarolta a negyedik helyen végzett az öttusázók kínai világkupaversenyén Csengtuban. A pénteki női döntő másik két magyar résztvevője közül Földházi Zsófia tizedik, Alekszejev Tamara pedig – aki megnyerte a lovaglást – 18. lett. Győzött a 2009-ben világbajnok kínai Csen Csien.

A 2011-ben vb-ezüstérmes Kovács – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – a vívásban 14 ellenfelét győzte le, 21-től viszont kikapott, így a 24. helyről kellett megkezdenie a felkapaszkodást. A medencében 2:12.66 perces idővel csapott a célba a 200 méteres táv végén, ezzel ebben a számban a harmadik legjobb volt, majd lovaglásban még előrébb, a második helyen végzett, mivel nem hibázott, mindössze időtúllépésért kapott minimális levonást. Jól sikerült neki a lövészetekkel kombinált futás is, 13:23 perces eredménnyel a nyolcadik leggyorsabb volt ebben a számban, ezzel pedig nagy küzdelemben a negyedik helyen ért célba.

A tavaly Európa-bajnok Földházi ugyanilyen vívással kezdett, 2:13.90-es úszással ő is az élmezőnyben fejezte be a második tusát, lovaglása és a kombinált száma viszont kicsit gyengébb lett, mint Kovácsé.

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik a Pierre de Coubertin öttusaközpontban, többek között három magyarral, Kasza Róberttel, Tibolya Péterrel és Demeter Bencével a 36 fős mezőnyben.

ÖTTUSA VILÁGKUPA, CSENGTU (KÍNA)
NŐK

1. Csen Csien (kínai) 1333 pont
2. Oktawia Novacka (lengyel) 1300
3. Liang Van-hszia (kínai) 1286
4. Kovács Sarolta 1281 (vívás: 14 győzelem/21 vereség/184 pont, úszás: 2:12.66 perc/302 pont, lovaglás: 298 pont, lövészet-futás: 13:23/497 pont)
...10. Földházi Zsófia 1257 (14/21/184, 2:13.90/299, 286, 13:32/488)
...18. Alekszejev Tamara 1231 (12/23/172, 2:22.45/273, 300, 13:34/486)

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30