Kína: holtan találták meg a magyar extrémsportolót

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.10.09. 06:36
null
Kováts Viktor edzésképpen végrehajtott repülésre indul a szárnyasruhás repülés világbajnokságán a közép-kínai Hunan tartományban fekvő Csangcsiacsie környékén lévő Tienmen-hegy térségében (Fotók: MTI)
Holtan találták meg Kínában Kováts Viktor extrémsportolót, a szárnyasruhás ugrás magyar nemzeti bajnokát, miután kedden egy sikertelen próbaugrás következtében a Hunan tartományi Tienmen-hegy völgyében lezuhant.

 

A holttestet egy száz méter magas sziklaszirt tövében találták meg a mentők szerda reggel – jelentette a Hszinhua hírügynökség. A magyar sportoló keresésére csaknem kétszáz tűzoltót és rendőrt mozgósítottak, akik reflektorok fénye mellett éjszaka is kutattak utána.

A veterán magyar szárnyasruhás ugró kedden negyedikként ugrott, s már kezdetben egy széllökés eltávolította tervezett útvonalától. Ejtőernyője – a szemtanúk elmondása szerint – technikai okok miatt nem nyílt ki. A legfrissebb jelentések szerint Kováts egy sziklaszirtnek ütközött, és koponyatörést szenvedett.

A magyar sportoló keresésére csaknem kétszáz tűzoltót és rendőrt mozgósítottak
A magyar sportoló keresésére csaknem kétszáz tűzoltót és rendőrt mozgósítottak

Kováts Viktor a Csiangcsiacsie városhoz tartozó nemzeti parkban pénteken kezdődő világbajnokságra edzett 15 versenytársával együtt. A „madáremberek” 700 méter magas, meredek szikláról elrugaszkodva, speciális szárnyasuhájukkal siklanak a levegőben, mielőtt egy ejtőernyő segítségével földet érnek.

Báthori Béla pekingi magyar főkonzul az MTI-nek elmondta, hogy a nagykövetség folyamatosan kapcsolatban áll az illetékesekkel, információk szerint folyamatban van a holttest leszállításra a hegyről. Személyazonosságának hivatalos megállapítására, a családtagokkal a kapcsolat felvételére ezt követően kerül majd sor.

A magyar sportoló 1250 alkalommal hajtott végre ejtőernyős ugrást, és 250 bázisugrás volt mögötte. Szárnyasruhával (wingsuit) 700-szor ugrott. Kováts a szárnyasugrás háromszoros magyar bajnoka, a svájci Stechelbergben 2012-ben megrendezett ProBASEszárnyasugró bajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott.

A 2. wingsuit-világbajnokságot október 11-13-án tartják azok között a különleges hegyek között, amelyek James Cameron Avatar című filmjében is feltűntek. Tavaly ugyanitt kilenc ország 15 sportolója mérte össze tudását.

„Mélyen lesújtott minket Kováts Viktor halálhíre, gondolataink és imáink a családjával és barátaival vannak ebben a nehéz időszakban. Mindig is az élet iránt érzett szenvedélye és a kalandszelleme marad meg bennünk, közösségünknek fájón hiányozni fog. A tragédia következtében alaposan megvizsgáljuk az eseménysort, amely a balesethez vezetett, és megfelelő biztonsági intézkedéseket léptetünk életbe (...) A legutóbbi három évben a sportolókkal, sportszergyártókkal és szakértőkkel együtt dolgoztunk a biztonsági kockázatok kiküszöböléséért. Ennek ellenére bármely olyan sportban, melyben a világ legjobbjai versenyeznek egymás ellen a legmagasabb szinten, megmaradnak a kockázatok. Viktor háromszoros magyar bajnok wingsuit-versenyzőként és a nemzetközi versenyszíntér egyik meghatározó alakjaként távozott közülünk" – búcsúzott közleményében Kováts Viktortól a World Wingsuit League.

Kováts Viktor (jobbról a második) a szárnyasruhás repülés világbajnokság helyszínén
Kováts Viktor (jobbról a második) a szárnyasruhás repülés világbajnokság helyszínén

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
1 órája

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27
Ezek is érdekelhetik