Olimpia: politikai semlegességet ígér a NOB új elnöke

MTI MTIMTI MTI
2013.09.11. 10:33
Érzelmileg túlfűtött nap volt - jellemezte megválasztásának napját Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új, kilencedik elnöke. Az 59 éves, tőrvívóként 1976-ban ötkarikás bajnok német sportdiplomata keddi bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt mondta: nem akar sokáig ünnepelni, sok terve van, amelyek elsősorban a sportolók érdekeit szolgálják majd.

A tauberbischofsheimi jogász úgy fogalmazott, szeretné ismét első számú szemponttá tenni a versenyzők jólétét, és a NOB-ot egy erősebb gazdasági erővé fejleszteni.

„Világossá kell tennünk, hogy mit tehet a NOB, miért vagyunk mi itt, és mit nem tehetünk meg. A NOB nem lehet apolitikus – mondta a Buenos Aires-i NOB-ülés zárása után Bach. – El kell fogadunk, hogy az olimpiai játékoknak vannak politikai hatásai, de hogy a szerepünket betölthessük, politikailag semlegesnek kell maradnunk."

Keddi megválasztását követően Vlagyimir Putyin orosz államfő az elsők között gratulált Bachnak.

„Gratulált és a jövő évi szocsi téli játékok sikere érdekében ígéretet tett a szoros együttműködésre" – árulta el az új elnök, aki a 12 év után távozó belga Jacques Rogge-ot követi a sportvilág legjelentősebb vezetői posztján.

A február 7. és 23. között sorra kerülő téli olimpia lesz az első kihívás Bach számára. A nyolc évre kinevezett sportdiplomata nem akar tétlenkedni, már jövő kedden munkába áll Lausanne-ban, a NOB székhelyén, első hivatalos útját pedig az ókori játékok helyszínére, a görögországi Olümpiába tervezi.

A keddi voksolás során az eddig alelnök Bach már a második körben megszerezte a győzelemhez szükséges támogatást, ekkor a 93 szavazatból 47 kellett a sikerhez, s rá 49-en voksoltak. Rajta kívül még a Puerto Ricó-i Richard Carrión, a NOB pénzügyi bizottságának vezetője, Ng Ser Miang, Szingapúr korábbi Magyarországra akkreditált utazó nagykövete, a NOB egy másik alelnöke, Vu Csing-kuo, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) tajvani elnöke, Denis Oswald, a Nemzetközi Evezősszövetség (FISA) svájci első embere, valamint az olimpiai és világbajnok rúdugró, harmincötszörös világcsúcstartó ukrán Szerhij Bubka, hazája olimpiai bizottságának elnöke, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) alelnöke pályázott a posztra.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09