Vívó-vb: egy búcsúzó magyar női kardban

Vágólapra másolva!
2013.08.06. 12:38
null
Sportági kuriózum is lehetne: az izlandi Thorbjorg Agustsdottir (balra) és az indiai Bhavani Devi Chadalavada Anandha Sundhararaman küzdelme (Fotó: MTI/Földi Imre)
A négy magyar induló közül három biztosította helyét a 64-es főtáblán a női kardozók egyéni versenyében a budapesti vívó-világbajnokságon. Márton Anna, Benkó Réka és Várhelyi Anna ott lehet a pénteki folytatásban, Varga Dóra viszont nem.

 

A keddi selejtezőben Márton remekül vívott, mind az öt ellenfelét legyőzte csoportjában, az egész mezőnyben a harmadik legjobb eredményt produkálta, ezzel azonnal felkerült a főtáblára. Benkó és Várhelyi négy asszóban győzött, kettőt pedig elveszített, de végül ez is elég volt ahhoz, hogy újabb – már egyenes kieséses – párharc nélkül csatlakozzon a legjobbak mezőnyéhez.

Varga viszont 2/3-as mutatóval zárta az első szakaszt – amelyben öt tusra vívnak a versenyzők –, így rá még egy összecsapás várt Csang Hszüe-csiannal. A kínai kardozó kezdett bátrabban, gyorsan két-három találatnyi előnyt szedett össze, és aztán már nem is engedte ki kezéből a vezetést. A magyar vívó is magára talált menet közben, 10:11-nél felcsillant a remény, hogy esetleg fordíthat, de az utolsó négy tust megint a kínai adta. Varga az asszó során nem igazán érezte a távolságot, bizonytalanságát pedig ellenfele kihasználta, így ő folytathatja szereplését a főtáblán.

A női kardozók versenyében 109-en indultak. A 64-es táblára felkerült vívók pénteken küzdenek a helyezésekért és az érmekért.

Kedden még a férfi párbajtőrözők és tőrözők selejtezőit rendezik meg a SYMA Csarnokban.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57
Ezek is érdekelhetik