Gyász: balesetben elhunyt az olimpia Bond-dublőre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.16. 08:35
Halálos balesetet szenvedett az Alpokban Mark Sutton, aki 2012-ben ejtőernyősugrással, James Bondként érkezett meg a londoni olimpiai játékok megnyitójára.

A svájci rendőrség szerint a 41 éves Sutton a Mont Blanc közelében ugrott ki egy helikopterből szárnyas ugróruhában – közölték a The Times és a Daily Mirror című londoni lapok csütörtökön.

„Sutton halála nagy veszteséget jelent az egész szakmának" – monda Danny Boyle Oscar-díjas brit rendező, aki a tavalyi olimpiai nyitóeseményt is rendezte.

Az egykori tiszt akkor szerzett magának világhírnevet, amikor a londoni játékok megnyitóján a James Bondot alakító Daniel Craig dublőreként ejtőernyővel ugrott ki egy helikopterből. Társa ugyanilyen módon, II. Erzsébet királynőnek öltözve érkezett az ünnepségre.

A rendőrség szerint a baleset szerdán történt. A Wallis kantonban lévő Grandes-Otannes régióban ketten ugrottak ki egy háromezer méter magasan járó helikopterből, amely a határ francia oldaláról indult. A hegy vonulata mentén repültek, hogy a svájci hegyi falu, Le Peuty közelében landoljanak. Eközben azonban Sutton egy hegygerincnek csapódott és halálos sérüléseket szenvedett.

Sutton korábban filmfelvételeket készített más extrém sportolókkal a francia Chamonix síterepén.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
21 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:02

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
Tegnap, 12:51

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57
Ezek is érdekelhetik