Hegymászás: Kőrösi Csoma sírját is meglátogatták Erőssék

Vágólapra másolva!
2013.04.02. 16:32
A 2013-as magyar Kancsendzönga-expedíció tagjai (Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Kiss Péter, Jaroslav Dutka és a trekkinges Kovács Gábor) az indiai Dardzsilinben jártak, ahol meglátogatták Kőrösi Csoma Sándor sírját. Azóta visszaértek Nepálba, és megkezdik a hosszú, a tervek szerint kilencnapos túrát az 5300 méter magasan fekvő alaptáborba. Az első állomás Phidim lesz.

Mint korábban beszámoltunk róla, a 2003-ban alakult Magyarok a világ nyolcezresein expedíciós sorozat célja, hogy mind a 14, nyolcezer méternél magasabb hegy csúcsán álljon magyar hegymászó, és eddig majdnem mindegyik évben sikerült a Himalájában egy csúcsra feljutni. Az egyetlen nyolcezres hegy, amelyen még egyáltalán nem járt magyar ember, a Kancsendzönga India és Nepál határán, a többi hasonlóan magas hegytől különálló masszívumot alkot. Ez a legdélebben fekvő nyolcezres. Mint korábban beszámoltunk róla, a 2003-ban alakult Magyarok a világ nyolcezresein expedíciós sorozat célja, hogy mind a 14, nyolcezer méternél magasabb hegy csúcsán álljon magyar hegymászó, és eddig majdnem mindegyik évben sikerült a Himalájában egy csúcsra feljutni. Az egyetlen nyolcezres hegy, amelyen még egyáltalán nem járt magyar ember, a Kancsendzönga India és Nepál határán, a többi hasonlóan magas hegytől különálló masszívumot alkot. Ez a legdélebben fekvő nyolcezres.


Kőrösi Csoma Sándor sírját is meglátogatta a magyar expedíció
Kőrösi Csoma Sándor sírját is meglátogatta a magyar expedíció

 

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09
Ezek is érdekelhetik