Vívás: párbajtőr GP és tőr vk - Budapesten a női vívás elitje

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.31. 13:42
Egymás után két kiemelt női vívóeseményt rendeznek Budapesten: szombaton és vasárnap a párbajtőrözők Grand Prix-versenyére, a jövő hét végén pedig a tőrözők világkupa-fordulójára kerül sor. A GP-n – amint az a két viadalt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott – 30 ország 128 vívója – köztük a magyar élmezőny – indul.
A hazai esélyeket illetően Kovács Iván, a női párbajtőrözők itthon most debütáló vezetőedzője többek között arról beszélt, hogy nehéz helyzetben van a szakág. Ezt – mint mondta – jól szemlélteti, hogy Szász Emesén kívül, aki jelenleg a 19. a világranglistán, további magyar női párbajtőröző nincs az első százban, sőt annak közelében sem, a csapat pedig „soha nem látott mélységbe zuhant”, pillanatnyilag csak a 18. helyezett.„Van kiút, látjuk a fényt az alagút végén – igyekezett megnyugtatni a jelenlévőket. – Először fejben kellett rendbe tenni a hölgyeket, mert úgy vettem észre, hogy valahogy tartottak a tekintélytől. Most már előrébb járunk e tekintetben, mosolygó arcokat is látok az edzéseken” – tette hozzá.Megemlítette még, hogy Révész Júlia visszatérésével – ő Londonból jött haza és nyerte meg mindjárt, decemberben az országos bajnokságot –, erősödött a válogatott, de kellene még egy stabil csapattag.A GP-n a magyarok közül Szász Emese kiemelt lesz, így ő a selejtezőben nem vív majd.A jövő péntektől zajló tőr világkupán csapatversenyt is rendeznek, de az indulói létszámról egyelőre nem közölhetett adatokat a szövetség, mivel még nem zárult le a nevezés. Kreiss Gábor vezetőedző ugyanakkor helyzetjelentést adott, utalt az olimpia előtt történtekre, nevezetesen arra, hogy a válogatott az utolsó pillanatban csúszott le a játékokról, aminek volt utóélete.„Sokáig maguk alatt voltak a versenyzők, de mostanra már rendben vannak” – mondta, kitérve egyben arra is, hogy bár olimpia után feladat lenne a fiatalítás, erre egy kicsit várni kell, mert idén itthon lesz a világbajnokság, s azon illik jól szerepelni, márpedig az eddig is bizonyított öt felnőtt versenyző mögött nagy az űr.„Az idei vb-t még jelen tudásunk szerint velük oldjuk meg” – fűzte hozzá.Csampa Zsolt, a szövetség elnöke köszönetet mondott a kormánynak, amiért meghirdette: a sport kiemelt ágazat. „A vívás kiemelt figyelmet kap” – fogalmazott, majd beszélt többek között arról, hogy az elmúlt időszakban „a sportág érdekét szolgáló változtatásokat” hajtottak végre, a világbajnokság szervezése „kezdi utolérni magát”, s nemzetközi színtéren is javult a helyzet, a korábbi kettő helyett ugyanis már hét ember képviseli a magyar vívást a világszövetségben.A házigazda Westend képviseletében Prosits Attila bejelentette, hogy a párbajtőr GP-n – melyet ezúttal is a négy éve elhunyt első magyar párbajtőr világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány Sákovics Józsefre emlékezve rendeznek meg – idén is különdíjat ad át Sákovicsné Dömölky Lídiával együtt a legjobb eredményt elérő hazai vívónak, majd később hozzátette, hogy ugyanezt a tőrözők versenyére is felajánlja.A hétvégén először lesz itthon élő internetes közvetítés vívóversenyről. Az eseményeket a szövetség honlapján lehet követni A párbajtőrözők szombaton 10 órától a selejtezős küzdelmekkel kezdenek, majd vasárnap 9 órától a 64-es tábla asszóira kerül sor, s végül 17 órakor kezdődik majd a négyes döntő.A tőrözők számára az egyéni mellett csapatversenyt is rendeznek. Az egyéni selejtező 7-én, pénteken lesz 12 órától, majd szombaton, 8-án zajlanak a táblás összecsapások a párbajtőrhöz hasonló menetrenddel, annyi különbséggel, hogy a négyes döntő egy órával hamarabb kezdődik. A jövő vasárnapi csapatverseny 8 órakor rajtol, a bronzmérkőzést 13, a döntőt pedig 15 órakor vívják.Mindkét verseny helyszíne a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok lesz.
Legfrissebb hírek

Vívás: Muhari Eszter arany-, Siklósi Gergely bronzérmes a dohai GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.01.25. 18:53

Terepkerékpár-világkupa: Vas Blanka harmincharmadik lett Hoogerheidében

Kerékpár
2026.01.25. 15:31

Vívás: hat magyar férfi párbajtőröző a dohai Grand Prix-verseny főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.24. 16:58

Vívás: Koch Máté bronzérmes a fudzsejrai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.10. 16:00

Vívás: öt magyar férfi párbajtőröző a 64 között a fudzsejrai vk-n

Egyéb egyéni
2026.01.09. 16:25

Vívás: öt magyar a főtáblán a női párbajtőrözők fudzsejrai vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.01.08. 16:10

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19

Vívás: a női párbajtőrcsapat ezüst-, a férfi bronzérmes a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.12.08. 06:46
Ezek is érdekelhetik