Öttusa: Athén és Peking bajnoka lett az orosz kapitány

MTI MTIMTI MTI
2012.10.12. 10:38
A kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejevet nevezték ki az orosz öttusázók szövetségi kapitányának.

A 2004-es és a 2008-as ötkarikás játékokon is győztes sportolót azok után bízták meg a feladattal, hogy Londonban sem ő, sem a világranglista-vezető Alekszandr Leszun nem tudott dobogón végezni.

„A miénk a legerősebb férficsapat a világon, mégis érem nélkül maradtunk. A kudarc okait megvizsgálva arra jutottunk, hogy versenyzőink nem voltak olyan állapotban Londonban, amilyenben lenniük kellett volna” – mondta a nemzetközi szövetség honlapja szerint az orosz szövetség vezetője, Vjacseszlav Aminov.

Az olimpiai szereplést követő helyzetértékelés után a nemzeti szövetség drasztikus lépésre szánta el magát, s a válogatottnál dolgozó valamennyi edzőt menesztette.

A 33 éves Mojszejev elsősorban a férfi szakággal foglalkozik majd, de azt még nem döntötte el, hogy a kapitányi teendők ellátása mellett folytatja-e a sportolást. A sportág helyi vezetői mindenesetre azt várják tőle, hogy a 2016-os riói játékokon újra aranyérmese legyen Oroszországnak.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
17 órája

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
19 órája

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23